TGM: Nem tisztul Hunnia piszkos ólja

TGM: "a nép a nép őszinte ellenségeihez szegődik, mert ők legalább dühöngenek és gyűlölködnek" Nem tisztul Hunnia piszkos ólja Népszava Online – Reflex 2009.12.24. | 13:06:52 http://nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1279927

Idén Karácsony előtt a Népszava arra kért számos baloldali gondolkodót, átgondolva az elmúlt éveket, írjanak arról, szerintük mit kell tenni ahhoz, hogy a magyar baloldal a közeljövőben ne szenvedjen történelminek mondható vereséget. Tamás Gáspár Miklós "Nem tisztul Hunnia piszkos ólja" címmel küldte el munkáját:

„Fejünkre lassan-lassan nőnek/A beteljesedett végzetek/Tegnapján és mostanján az Időnek./Mindenki mindenkiért beteg,/Beteg századokért lakolva.”

A bíróság úgy ítélt első fokon a jászladányi ügyben, hogy ezentúl megengedett a faji elkülönítés, a magyar állam pedig – ha a fölső instancia is jóváhagyja – immár hivatalosan is rasszista államnak nyilvánítja magát.

„Csönd van és csöndben barangolok én/E kis Guignol-országon keresztül,/Hol füröszt mindent piszkos, őszi ár/S ömlik a könny nádas kunyhó-ereszbül./S e nagy halkságnak ül dombtetején/Bizakodón s hencegvén, mint a páva,/Gazemberek vadászó, nemtelen,/Puskás, bitorló úri társasága.”

Miután a fasiszta gyilkosok a kislánya szeme láttára lőtték agyon a fiatal anyát, mert cigány volt, miután neonáci terroristák több tucat merényletet kíséreltek meg szocialista és liberális politikusok ellen, miután szélsőjobboldali huligánok fenyegettek lapszerkesztőségeket, miután a parlamenti jobboldal politikusai megtorlásra, számonkérésre hívtak föl, miután nekik nem tetsző közéleti emberek lakcímét, házának fényképét és telefonszámát közölték nyilas honlapok az illetők meggyilkolására utaló kísérőszövegekkel, miután ürülékkel kenték be a roma holokauszt emlékjelét, miután melegek koponyáját szakították be bunkósbotjukkal a rohamosztagosok – mindezt Magyarországon; miután a magyar nyelvet tiltották be államukban a szlovák és az ukrán soviniszták; miután bevándorlók elleni hatósági, hivatalos hajszát indítottak már évekkel ezelőtt Nagy-Britanniában, Németalföldön, Dániában, Francia- és Olaszországban; miután az antiszemitizmus ellen tiltakozók a muzulmán kisebbségek jogainak korlátozását követelték; miután hazug ürügyekkel megindított, nemzetközi jogot tipró módon folytatott háborút a demokratikus Nyugat (benne hazánk), s ugyanez a demokratikus, liberális Nyugat kínvallatásokkal, orgyilkosságokkal, rablással és csalással igazgatja az újból megszállt területeket, s a háború ürügyén határtalanul kémkedik saját állampolgárai után, szétrúgva saját alkotmányos rendjét – mindezek után aligha lehet csodálkozni rajta, hogy az emberbarátok kissé elbátortalanodtak.

„Csináljanak háborút,/A mi örök háborúnk sokkal készebb./Nekünk öntik a csodát/Emberei a büszke ember-észnek./És mi kacagunk utoljára.”

Hivatkozván az ésszerűségre, hivatkozván rá, hogy a nép nem érti a közgazdaságtant, mert csak zabálni, üzekedni, szunnyadni, berúgni akar, hivatkozván rá, hogy semmi sincs ingyen (hát persze hogy nincs, ha mindent eladnak), hivatkozván rá, hogy nem lehet megadóztatni a nemzetközi tőkét, mert elmegy (hova megy el valami, ami mindenütt jelenvaló?), hivatkozván rá, hogy nincs pénz (mintha nem a kormányok döntésétől függene, hogy mennyi pénz van, amely nem állandó természeti mennyiség), meg hivatkozván arra, hogy ez mindenütt így szokás, a nép (kormányon lévő) barátai mindent elvettek a legnyomorultabbaktól, s a nép (újságba író) barátai elmondták, hogy az államilag növelt nyomorral s pár százezer gyerek alultápláltságával, a tőke kiváltságainak szélesítésével szemben halkan hörgő bírálók populisták, akik nem ismerik a számtani alapműveleteket. S a nép (rendszert s kormányt bíráló) barátai egyre halkabban hörögnek, s a társadalombírálat funkcióit lassacskán átveszi a nép őszinte ellenségeinek dörgedelme, s a nép a nép hamis – vagy erőtlenül igazmondó – barátai helyett a nép őszinte ellenségeihez szegődik, mert ők legalább dühöngenek és gyűlölködnek, márpedig dühre és gyűlöletre minden ok megvan csakugyan.

„Csatát vesztvén alig csatázva:/Homlokunkat nem ékesíti/Hős, szent bukás vér-glóriája/S daccal nem nézhetünk az Égre:/Kevesen voltunk, buktunk s vége.”

„Félelmes balsors minden faluvégen/S Nap-leső paraszt:/Életet s reményt így aratnak régen/Magyarországon, rothadás között.”

A politizáló néptöredék enyhén, viszonylagosan „demokratikus” és „progresszív” csonkja (hisz ebben a kicsinyke politizáló töredékben is javarészt a szélsőjobboldali dinamika érvényesül) a harmadik köztársaság tagadhatatlan hanyatlásának láttán a fölület jelenségeibe kapaszkodik. Értelmes, művelt emberek a bulvármédiák álszenzációiról ábrándoznak: órákat szentelnek drága életükből annak, hogy vajon a magyar kormánypárt vagy a magyar ellenzék erős emberével beszélgetett-e hosszabban és szívélyesebben az orosz miniszterelnök, akinek a regnálása alatt tucatjával gyilkolják a tényföltáró újságírókat, a jog- és környezetvédőket, akinek a csecsenföldi helytartói emberrablásokban, kínzásokban, emberölésekben, terrorban, nőellenességben jeleskednek, aki keresztülvitte, hogy sem a cárizmust, sem a sztálinizmust ezentúl nem tanácsos kritizálni Oroszországban. Értelmes, művelt emberek az MDF-ben látják a kiutat, amelynek európai képviselője és „miniszterelnök-jelöltje” egy frakcióban ül a balti neonácikkal, s amely a „Monoki Gondolat” törvényesítése érdekében most éppen népszavazási kezdeményezésre durálta magát. Értelmes, művelt emberek figyelemre méltó modellnek tartják a Kínai Népköztársaságot, amelyben mindennél és mindenkinél brutálisabban verik le a munkástiltakozást, ahol jogon kívüli „fekete börtönökben” tárolják a panaszos levelek íróit, ahol szelíden kritikus hangvételű blogok íróit nyolc évre ítélik, ahol még fönnállnak a gyűjtőtáborok, ahol megdöbbentő az egyenlőtlenség, ahol példátlan mérvű a környezetszennyezés, ahol a cenzúra, a militarizmus, a nacionalizmus és a konformizmus uralkodik. Értelmes, művelt emberek Magyarországon Sarkozy elnököt csodálják, aki – Berlusconihoz hasonlóan – megtörte az igazságszolgáltatás autonómiáját, aki a színes bőrűek és más lázadozó szegények bebörtönzését tekinti szociális csodaszernek, aki az iszlámgyűlölő rasszizmus térhódítására építi hatalmát és népszerűségét, aki a legfélelmetesebb, proletár- és idegenellenes rendőrállam kiépítésében látja történelmi küldetését. Értelmes, művelt emberek „baloldalinak” tekintik azt az erőt, amely Magyarországon a szociális ellátások és szolgáltatások megkurtításával, az olcsó tömegközlekedés tönkretételével, az egészségügy, az oktatás, a kultúra leépítésével ér el megtakarításokat, miközben a tőkeprofitok egyenletesen növekednek, azt az erőt, amelynek a védelme alatt a korrupció – és itt ne apró stiklikre vagy ostoba bürokratikus szabályok megkerülésére gondoljunk, amit szerintem simán el lehetne nézni, ne legyünk politikailag prűdek – , azaz az államkincstár (vagyis az adófizetők) pénzének magáncélú befektetése, a legnagyobb válságban lévő infrastrukturális (állami) vállalatok megcsapolása általánossá vált, amely erő védelme alatt az állam viaskodó érdekcsoportokra esik szét, s az állam immár akkor se lenne képes a gyöngék, a kiszolgáltatottak istápolására, ha a vezetői ezt szeretnék. Értelmes, művelt emberek olyan „balliberális” figurákat vesznek komolyan vagy tekintenek példaképnek, akik a legsúlyosabb engedményeket teszik a fajgyűlöletnek, így például mélyen „megértik” a rendőrség fajilag elfogult igazoltatási és ellenőrzési gyakorlatát, „méltányolják” az úgynevezett szociális kártyát. S mit kapnak cserébe ettől az állítólagos „baloldaltól”? Vezetőinek néhány képmutató, ám formálisan „politikailag korrekt” nyilatkozatát. Ezek az értelmes, művelt emberek már nem állnak ki az oktatási integráció vagy az új polgári törvénykönyv néhány haladónak vélhető intézkedése mellett. Értelmes, művelt emberek elfogadják „baloldalinak” és „ésszerűnek” a legelvetemültebb, lefelé rúgó osztálypolitikát.

„És nézd, világ, e rongy komédiát,/Hol csüggedt nézők a legnemesebbek,/Hol eladnak sok munkás-milliót/Cudar, eladó, úri keveseknek,/Ahol az Élet ellen összefog/Cézári gőgös s magyar úri dőre,/Ahol régi dal már a becsület,/Forverc, előre.”

Ezen a mai Magyarországon a panasz és a vád minden halk hangját kikacagják.

„És bánom is én, bánom is én,/Hogy sírni újra merek/S hogy kitört ősi barbárságom,/Megvasaltságom kinevetik/A vasalt emberek./…/Ne kötődj velem, Sátán, ne kötődj,/Láng-villád mindent fölkavar,/Hát igenis, igenis, igenis,/Csúf és borus csak az az életemben,/Ami magyar.”

Rossz helyett még rosszabbat várhatunk, ez bizonyos. És kinek van itt küzdeni kedve?

„Mégis és ujra: föl a szívvel/Mi véres szivünkért,/Mi kínunkért, mi bánatunkért,/Mi szegény, meggyötört hitünkért,/Ha orkánzik a Mindenség is.//Harcunk a magyar Pokollal van,/Mindent erre tettünk,/Ennek a kapuit döngetjük,/Ezé a harcé lelkünk, testünk,/Ez vesztünk vagy győzelmünk: sorsunk.”

S ha átpillantunk „a nemzeti jobboldalra”, mit látunk? „A nemzeti jobboldal” képtelen bármi másra, mint a liberálisokról, a szociáldemokratákról, a radikális baloldaliakról (s ez három jól elkülöníthető csoport) képzelődni, fantáziálni, gyűlölködő és hamis torzképeket gyártani még azokban az ügyekben is, amelyekben „a nemzeti jobboldalnak” egyértelműen igaza van – s ilyen ügy bizony nincs kevés! – , nem az ügyre gondolnak, nem az országra, nem, hanem csakis a már tehetetlenül a földön heverő ellenfélre, megszállottan, fanatikusan, patológiásan.

„Óh, nagy dolga a dolgosoknak/Milyen kevés a hatalmasoknak.//Nagy pulyaságban milyen gyávák/S mégis a mi erőnket kívánják.”

De ez ne vigasztaljon senkit. A jelenlegi hatalommal – s ez a fájdalmas paradoxon – , amelyről baloldali ember egyetlen árva jó szót se mondhat, ha ugyan az átok nem jó szó, távozik (a megcsalatott emberek összetört hitével) annak a lehetősége jó időre, hogy viszonylagos nyugalomban gondolják át az egyenlőség összeesküvői, mit kellene tenniük.

„Valahol utat vesztettünk,/Várat, tüzet, bizodalmat,/Valamiben késlegettünk/S most harcolunk kedvet vallva kedvetlenül.//Zászlónk lehanyatlik untan,/Fáradtan biztatjuk egymást,/Bízunk még, de nem magunkban,/Be gazdátlan, be keserves bizodalom.”

Itt erő már nincs, legföljebb gondolat.

„Bölcsen higgyetek, de kemény ököllel/S tömlöcök mellett, uti kőtörők,/Úgy törjetek, hogy aki követ tördel,/Törhet gonosz fejet és korszakot.//Örüljön ma minden bilincses többi,/Van még, aki magyar földön szabad,/Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni,/S a Május mégis ír, izgat, beszél.”

Tamás Gáspár Miklós

Fórum

> TGM: Nem tisztul Hunnia piszkos ÃƒÂ³lja| 2010. február 2. írta GAnsZxYIoqanMXWH
IBOWtI vspxdcznrolf, [url=http://qtawbybziutb.com/]qtawbybziutb[/url], [link=http://hcegnziltshj.com/]hcegnziltshj[/link], http://dniegskpotwm.com/
ElYJmqhVq