Háború és történetírás

A történelem időről-időre meglódul. Ennek különös dokumentumát tartom a kezemben.

A három közép-európai éltanuló 1999 március idusára időzített, sikeres beiratkozása után a NATO két hetet sem várt első olyan háborúja megindításával, amelyet volt államszocialista ország ellen vívott. Amikor az ELTE Ruszisztikai Intézete pár héttel a bombázások kezdete után politikatörténészek és politológus részvételével konferenciát rendezett a balkáni helyzetről, már meglehetősen nyilvánvaló volt, hogy a jugoszláv hadseregnek semmi esélye az ellene tíz kilométeres magasságból vívott háború megnyerésére.

Ugyanakkor az is többé-kevésbé egyértelmű volt addigra, hogy a kapituláció elodázásával a jugoszláv államot markában tartó cinikus, nacionalista elit időt kívánt s tudott nyerni ahhoz, hogy minél nagyobb kárt okozzon saját déli tartományában a koszovói albán lakosság ellen megfélemlítés és értelmetlen, differenciálatlan erőszak formájában vívott, gyáva polgárháborújával. A rekordidő, alig egy hónap alatt elkészült könyv lezárásakor már igen serény volt a diplomáciai közvetítőforgalom Belgrád és különféle nyugat-európai nagyvárosok között, előkészítendő a nagyjából a könyv megjelenésével egy időben, júniusban aláírt fegyverszünetet.

Most, amikor (1999. október végén) e könyvismertetést írom, olybá tűnik, Koszovó régen lekerült a nemzetközi politika színpadáról. Honolnak a régi és új békék, és folynak a régi és új háborúk. Ausztriában az Európai Unió csigalassúsággal araszoló “keleti kibővítésének” puszta gondolata is karnyújtásnyi közelségbe hozta az újnácikat a kormányhatalomhoz, az Európai Unió Bizottsága pedig úgymond “tárgyalásokat” indított Kelet-Európa eddig esélytelenként kezelt országaival is az állítólagos “belépésük” körülményeiről, ezzel tovább lassítva a már eddig is megalázóan lassú felvételi procedúrát a többiek - így az állítólagos “éllovas” - Magyarország számára.

A “művelt nyugati” közvélemény rá se hederít az orosz hadsereg által Csecsenföldön elkövetett népirtásra, hacsak a jelenlegi magyar miniszterelnök azon ottawai nyilatkozatát nem tekintjük “művelt nyugati” reakciónak, melyben elmélázott azon, miért pont nukleáris fegyvereket ne tárolna szükség esetén Magyarország a területén.

Az 1999-es jugoszláv háborúval új szövetségesei rendkívül kínos helyzetbe hozták a jó három generáció óta sérült öntudatú, részleges szuverenitású, hathatós önvédelemre csak legkisebb szomszédaival szemben képes, honvédelmi szempontból gyengélkedő - vagyis mindenkori stratégiai szövetségeseitől igen erős stratégiai függésben levő - magyar államot. A déli szomszéd ellen közvetlen sértettség vagy érdek nélkül, kizárólag a nemzetközi rendszer önmozgásának következtében indított háborúban való részvétel abba a kellemes locsogásba is belerondított, amit értelmiségi elitünk folytat önmagával anélkül, hogy a mariahilferstraßei séta során szerezhető megfigyeléseken túl tudomást venne a Magyarország határain kívüli világ kollektív tapasztalatairól és tudásformáiról. A háború okozta sokk meglehetős zavarodottságot váltott ki a magyar írástudókból. Volt itt minden, az új uralmi helyzet intézményszociológiai jellegzetességeit analógiás módon félreértő, régi típusú talpnyalástól az elmekórtan-könyvek kórleírásainak megfelelő tünetekig, a hatvanas évek eleji pártbrosúrák külpol-fejezeteiből ismert szólamoknak a mai magyar nyelv sajátosságait tekintetbe nem vevő recitációjától a vízumkiadási szempontból hasznos számokat tartalmazó telefonosfüzetek izgatott lapozgatásáig. A mannheimi értelemben vett értelmiségihez legméltóbb reakciók egyikét Krausz Tamás vezérletével az ELTE Ruszisztikai Intézete tanúsította, amikor konferenciát rendezett a balkáni helyzet történeti összefüggéseiről, s az ott elhangzott előadásokat könyv formájában napvilágra hozta.

A kötet puszta ténye jobb hír, fontosabb tett, mint a tartalma. A benne foglalt szövegek plasztikusan szemléltetik a konvencionális közép-európai politikatörténet-írás erényeit és hátrányait egyaránt. Ez az elemzésmód a leíró szövegek tény- és eseménygazdagságáért az elméleti kérdések elhallgatásával és elnagyolásával, valamint a szövegek jelenre vonatkoztatottságának önkényességével “fizet”.

Érdekes feladat volna e kötet alapján rekonstruálni a - szomszédunk elleni bombázások ötletét feltehetőleg legalábbis szkeptikusan kezelő, vagyis értelemszerűen aligha a “keleti despotizmus” képzetét a jelenre oly bántó, vulgáris módon alkalmazó nyugati újságírói retorikát követő - történészek és politológusok világképét atekintetben, mit árul el szövegük arról, szerzőjük hogyan gondolkodik a “fejlődés”, a “megkésettség”, az “elmaradottság” vagy a “magasabb” és “alacsonyabb szintű társadalmi formák” fogalmának alkalmazhatóságáról a politikai rendszerek, uralkodási technikák vonatkozásában, konkrétan a Balkán politikatörténetében.

Az én olvasatomban e kötetet egyfajta, kevéssé artikulált, álnaiv teleologikusság lengi át. Helyenként konkrét formában is tetten érhető ez a szemlélet, mint például az olyan mondatokban, hogy “[a]z elnyomott népek nemzeti öntudata inkább törzsi-nyelvi, mint mai értelemben vett nemzeti érzelem” (99. old.). Amikor eredeti keletkezési helyén, a gyarmati világban ez a fajta elmélkedési típus kialakult, legalább annyi elmondható volt róla, hogy egy valóban létező transzkontinentális uralmi rend, a gyarmati rendszer adekvát ideológiája volt. De ma? A Balkánról szólva? Magyarországon? Tényleg nem értené, aki így beszél, hogy rólunk is így beszélnek a Lajtától nyugatra, hogy mindennek mik a hatalmi összefüggései? Vagy érti, és épp azért mondja, örömmel találván olyasvalakit, akinek még nálunk is rosszabb a helyzete?

E modernizációs paradigma, e teleologikusság a mai magyar értelmiségi köznyelv egyik alapjellegzetessége, így itteni felbukkanása aligha meglepő. Két szempont teszi mégis említésre méltóvá. Egyrészt az, hogy a teleologikus gondolkodás minden közeg közül a történészi szakmának állítja a legdurvább intellektuális korlátokat. (Ez persze nem akadályozza meg a történész-szakmát abban, hogy a teleologikus-modernizációs gondolkodás legfőbb bázisa legyen.) Másrészt pedig az, hogy a kötet apropója, a jugoszláv háború “nyugati” diszkurzusa maga is ebben a “világnézeti” keretben mozog. Ebből pedig az a különös következtetés látszik adódni, hogy a világ alapvető mozgásainak iránya és a különféle regionális történelmek hierarchizált értékelése tekintetében, úgy tűnik, nem áll fenn nézetkülönbség a magyar történész szerzők és a ma világszerte hegemón nyugati “kultúrfölény-világkép” között.

Szerény véleményem szerint legfőbb ideje volna elkezdenünk azon meditálni, miként lehetne átdolgozni a történetírásunk (és egyéb társadalomtudományaink) alapjául szolgáló, láthatatlan forgatókönyveket oly módon, hogy azok megszabaduljanak mai, álnaiv modernizációs szerkezeteiktől. Ennek egyik főkérdése minden bizonnyal a nálunk úgymond “fejletlenebb” régiók élményköréhez és történetéhez, így kitüntetett módon a Balkánhoz fűződő fogalmi szokásaink átalakulása kell legyen.

Talán az óriási anyag és a korlátozott terjedelem közötti feszültség, talán az eredetileg élőszóban elmondott szöveg sebtében való publikálása idéz elő némely durva leegyszerűsítéseket és pontatlanságokat, így például a nemzeti lét eltárgyiasítását (v.ö.: [a tizenkilencedik század legelején, az oszmán uralom elleni lázadás vonatkozásában] “[a]z első lépést a szerbek tették meg” [15. old.], “a bolgárok azonban mindebből kimaradtak” [16. old.], arról nem is beszélve, hogy az oszmán birodalom uralmi apparátusát a magyar köznyelv pontatlanságát követve, ám történetírói szempontból mégis anakronizmussal “törökként” adresszálja: “a török kegyetlenkedések nagy európai visszhangot váltottak ki” [17. old.], másutt “a török rabság éveiben a szerb egyház szerepe mérhetetlenül megnövekedett” [27. old.], s “a bolgárok maradéka erősen elszlávosodott a török uralom alatt” [99. old.] stb., [saját kiemeléseim]). Nehéz megállni, hogy el ne merengjen rajta az ember, vajon miért hasonlít e csúszkáló anakronizmusok és pontatlanságok szerkezete azon durva anakronizmusok és manipulált pontatlanságok szerkezetéhez, amelyek a Balkán-félsziget népei közötti interetnikus feszültségek nyelvi formáját képezik.

A szöveg értelemzavaró sajtóhibáktól sem mentes: feltehetőleg nem az osztrák, hanem az oszmán állam honosított meg sajátos birtokviszonyokat, amennyiben a föld a szultán tulajdona volt, amit “lovas katonai szolgálat fejében oda[adott] a szpáhiknak” (12.old.). Néhány súlyosabb stiláris baki is becsúszik, ilyen például: “az albán kérdés megoldásához összjugoszláv fellépésre volt szükség, de ennek valószínűsége a nacionalizmusok térnyerésével, az állam fokozatos széthullásával egyre valószínűtlenebbé vált” (34.old.).

A Balkán-félsziget politikatörténetének ezen áttekintéséből az európai “harmadik világ” kétségbeejtő helyzete körvonalazódik - anélkül, hogy erre az összefüggésre a kötet tanulmányai a legcsekélyebb utalást tennék. A szövegek pontosan elmondják, milyen köröket futott be a nemzet, a legitim uralom, a polgári szabadság, és a szabadkereskedelem “nyugati” eszméinek bűvöletében a világ e fűszeres illatú tájegysége. A múlt nem kísért, hanem ma is tart: a harc ma is a nemzet, a legitim uralom, a polgári szabadság és a szabadkereskedelem fogalmai körül zajlik. Mindez a részvét, a düh és a tehetetlenség érzését váltja ki az olvasóból, teljes joggal. Ugyanakkor nem inspirál új, szellemileg radikális gondolatok végiggondolására.

Két dolog kiáltó hiányához vezet mindez. Egyrészt ez a fajta érvelésmód nem alkalmas arra, hogy általa megmagyarázzuk a jelenlegi helyzetet, ha az valamely fontos összetevő tekintetében különbözik a múlttól; másrészt arra sem alkalmas, hogy megfogalmazzuk általa, miért épp most tört ki a múlt, az etnikai erőszak és miért épp most került sor a “nyugati” beavatkozásra. Márpedig, megítélésem szerint, az idei balkáni háború mindkét szempontot felveti. Nevezetesen, élesen különbözik a helyzet minden korábbitól annyiban, hogy az idei balkáni háborút

• az “emberi jogok” diszkurzusának eddig példa nélküli alkalmazása, s ami még különösebb, a különféle, eddig meglehetősen nemzetállam-ellenes nemzetközi emberi jogi szervezetek állam- és geopolitikai célú kooptációja legitimálta, méghozzá

• mindez a shoa szemantikai mintájának explicit, tudatos és cinikus alkalmazásával zajlott (a nyugati hatalmak hadba lépését motiváló fő politikai állítás az volt, hogy “lényegét tekintve” a náci Németország hipermodernista népmegsemmisítő gyakorlata ismétlődik Koszovóban; a többszáz éves szerb-albán viszony mai állapotának eme ordítóan vulgáris túlegyszerűsítése annyira átlengte a háború egészét, hogy még a népirtási vád vádlottja, a szerb vezetés is magára vette e vád fő pontjait, s ahelyett, hogy legalább a légitámadások megindulásakor barátságos gesztusokat tett volna az albán kisebbség iránt, a kitelepítések megindításával és az öncélú erőszak, az etnikai megaláztatás és zaklatás intenzívebbé tételével saját magatartása is fokozatosan hasonulni kezdett a hitleri etnopolitika lényeges elemeihez);

• mindez az ENSZ-alapokmány, a Helsinki egyezmény s számos egyéb nemzetközi jogi okmány explicit rendelkezéseinek megsértésével történt, vagyis a második világháború óta fennálló nemzetközi rend biztonságpolitikai alapjainak precedens útján történő megváltoztatásának tekinthető,

• méghozzá olyan precedensnek, amely meglehetősen alacsony szintre szállította le a kollektív bűnösség fogalmának kritériumát, aminek következtében

• minden korábbi háborús agressziónál nyilvánvalóbbá vált a világ közvéleménye előtt e kritériumok érvényesítésének önkényessége.

A Balkán kisnemzeti történetírásában közhely a több évszázados “török iga” képzete. E könyv alapján az a kép alakul ki az olvasóban, hogy úgy tűnik, a magyar politikatörténészek szemében a “török” elem elhalványult, az iga viszont annál inkább megmaradt - még súlyosabb, még túldetermináltabb formában, mint eddig: ezúttal a történelem és a kisnemzeti mivolt hajtja igájába e közepesen szerencsétlen régió népeit.

Fórum

replica| 2010. július 31.
If my friend ask me what gift I want in my birthday, I would not hesitate to say: A replica Audemars Piguet just a replica is also perfect. Do you send this present to you friend? When looking for the perfect gifts for your friends,maybe replica replica IWC is an excellent idea. replica croum can be as individual as your friend himself or herself . replica replica oris are something a person needs regardless of his/her career or hobbies. Finding the perfect replica Burberry or them isn’t difficult when you consider his or her likes and dislikes. It will be a purchase he can use for years to come. There are many styles of replica replica Baume & Mercier to choose from in watchcopiez.com. You will find great success when you consider the use, style and need of your friends. Now,we recommend some latest Hublot omega replica to you. The classic style of replica chopard is simple. You can find them in gold, silver, and platinum. They are stylish but not gaudy. There is an elegance to them that shows of the sophistication of the man himself. This is a great choice for the businessman in your life. This replica Patek Philippe can be worn daily but also looks great for an evening out on the town. It is generally higher in price but well worth it, they will last for years to come. Our company is a professional company specializing in exporting worldwide all brand reebel replica，hublot replica，replica Louis Vuitton，replica Hermes，replica Bvlgari，replica croum，replica ebel，breitling,cartier, Louis Vuitton replica Louis Vuitton etc. All of the replica Jaquet droz are crafted to meet the exact specifications of the original designs, we not only ensure the bell & Ross replica look like the originals but also the weight and dimensions are measured to be as accurate as possible. And we only worked with the reliable and fine replica manufactures who dedicated in making the finest replicas to cater to our clients’ requirements both in original design and material. Our team of qualified replica Blancpain makers and textile designers monitor and inspect each product from manufacturing to packaging to ensure that each customer receives an assured product.Coupled with a safe guarantee, our store is the preferred choice for replica Graham. Come on, friend. We are ready for you the best gift. Let replica IWC to witness your friendship.
replica

> HĂÂˇborĂÂş ĂÂ©s tĂÂ¶rtĂÂ©netĂÂrĂÂˇs| 2010. február 2. írta jSNTrIKEYG
wVdRmq pvynikujhxai, [url=http://xvreaulyebxi.com/]xvreaulyebxi[/url], [link=http://sdrmufcfazzr.com/]sdrmufcfazzr[/link], http://bvzgyqkoaspo.com/
pJkiVBhIRtVfPufm