Főoldal | Legújabb cikkek | Szerzök | Kulcsszavak | Honlap térképe | Privát rész
Főoldal --Mindent tudni akarok! - cikkek, elemzések --GATS --Nyugdíj
    - 2003. - Ékes Ildikó - 13743 látogatás

    Az egészségügy lásd: itt és a teljes szociális ellátó rendszer lásd: itt felépítése és finanszírozása szintén tanulmányozható honlapunkon.

    Részlet Ékes Ildikó: Életmód -Életszínvonal, Bp. Rejtjel Kiadó. 2002 c. könyvéből

    A magyarországi nyugdíjrendszer

    A nyugdíjrendszereket nálunk hagyományosan a szociálpolitika részének tekintik. A nyugdíjrendszer azonban a társadalombiztosításnak része ugyan és azoknál, akik nem tudnak a nyugdíjukból megélni, valós szociális problémákat felvető kérdés, ám az öregségi nyugdíj inkább megtakarításnak, mint szociális juttatásnak tekinthető. A nyugdíjaknak több típusa létezik. Ezek közül a legfontosabb az öregségi nyugdíj. Ennek alapját azok a befizetések teremtik meg, amelyeket az adott személy és munkáltatója aktív korában fizetett a biztosítási rendszernek. A megtakarítás jellege jól látható akkor, ha figyelembe vesszük, hogy élete során ezeket a pénzeket az adott személy egy bankszámlán is félre tehetné. Idős korában ennek a tőkének a kamataiból, illetve a tőke feléléséből is finanszírozhatná a megélhetését. Ezt közelíti legjobban az ún. tőkefedezeti rendszer.

    A nyugdíjak finanszírozásának három fő változata van:

    _ a felosztó-kirovó rendszer,

    _ a várományfedezeti rendszer, és

    _ a tőkefedezeti rendszer.

    A felosztó-kirovó rendszer lényege, hogy a folyó kiadásokat a folyó bevételekből fedezik. Tehát a mindenkori aktív népesség, az éppen dolgozók (és munkaadóik) által teljesített társadalombiztosítási (nyugdíj célú) befizetésekből fedezik az adott időszak idős korosztályainak nyugdíját. Ilyen módon a rendszer a generációk közötti szolidaritásra épül, vagyis a munkaképes korúak “tartják el” az időseket, abban a reményben, hogy őket a náluk fiatalabbak fogják majd “eltartani”. Ebben a rendszerben tehát a befizetés és a befizető majdani nyugdíja között nincs közvetlen kapcsolat. A nyugdíj mértékét csak részben határozza meg a befizetés, csupán jelzi a jövedelem nagyságát, amely a nyugdíjkiszámítás alapja lesz. Ez azonban csak akkor igaz, ha a nyugdíjat az életkereset alapján számítják. Magyarországon a nyugdíj megállapításakor hosszú ideig csak a nyugdíjazás előtti néhány év keresetét vették számításba. Ezért a befizetés és a nyugdíj között még ez a kapcsolat sem létezett.

    A várományfedezeti rendszer lényege, hogy van egy felhalmozási, tőkeképzési periódus, amikor csak fizetnek a rendszerbe és kifizetések nincsenek. Ennek tipikus példái voltak - a már többször említett - kölcsönös önsegélyező nyugdíjpénztárak, amelyeket azzal a céllal hoztak létre az alapító tagok, hogy idős korukban a befizetett pénzük kamataiból meg tudjanak élni. Ebben a rendszerben sincs közvetlen kapcsolat az aktívak és az inaktívak jövedelme között.

    A harmadik, a tőkefedezeti rendszer közvetlen kapcsolatot teremt a befizető jövedelme és majdani nyugdíja között. A befizetéseket ugyanis külön, ún. egyéni tőkeszámlán tartják nyilván. Így a nyugdíjra egykor jogosult befizető mindig pontosan tudhatja, hogy mekkora összeget halmozott már fel. Ennek a befizetett összegnek (amelyet nemcsak a jövőbeni nyugdíjas, hanem annak munkaadója is növelhet) a mindenkori hozama alapján alakul ki a tőkeszámla tulajdonos várható nyugdíja.

    Mindkét utóbb említett rendszerben a tőkeként felhalmozott összeget a biztosító társaság köteles a legkedvezőbb módon befektetni, hogy annak minél magasabb hozama legyen.

    Ezeknek a rendszereknek azonban két kockázatuk van. Az egyik, hogy a biztosító rossz befektetéseket hajt végre, amelynek következtében legrosszabb esetben csődbe is mehet a társaság, és akkor elvesztek a befizetések, jobbik esetben csak a hozamok lesznek alacsonyak. A másik, hogy ezeknek magasak a működési költségeik és ezek viszik el a befektetések hozamát, különösen akkor, amikor nincs nagy hozamot biztosító befektetési lehetőség a tőzsde- és ingatlan-piacokon.

    A felosztó-kirovó rendszer működtetése - éppen azért, mert nem kell pénzügyi befektetésekkel is foglalkozni - olcsóbb, viszont ennek is van kockázata. Itt az lehet a kockázat, hogy az aktív generációk befizetései csökkennek. Ez három okból fordulhat elő: vagy azért, mert csökkent a munkaképes-korú lakosság, vagy azért, mert csökken az aktív korúakon belül a foglalkoztatottak száma, mert a gazdaság recessziója miatt emelkedett a munkanélküliség, vagy, mert növekedett a rejtett gazdaság, vagyis egyre többen nem fizetnek járulékot és adót a keresetük után. Magyarországon a közelmúltban mindhárom jelenség bekövetkezett. Ezért látszott szükségesnek a nyugdíjrendszer átalakítása.

    Magyarországon 1933-tól működött nyugdíjrendszer várományfedezeti rendszerként. A II. világháború után a felosztó-kirovó rendszerre tértek át, mert a háborút követő hiperinfláció gyakorlatilag eltüntette a nyugdíjalapokban lévő tőkét. Az 1990-es évek kezdetétől a piacgazdaság térnyerésével mintegy egymillió munkahely szűnt meg, emellett terjedt a feketefoglalkoztatás. A drasztikus bevételcsökkenés késztette a törvényalkotókat a nyugdíjrendszer megváltoztatására.

    A jelenlegi rendszer vegyes rendszerként jellemezhető. Vegyes abból a szempontból, hogy egymás mellett létezik a felosztó-kirovó és a tőkefedezeti rendszer. Vegyes ugyanakkor abból a szempontból is, hogy a magánbiztosítás beépült a kötelező biztosításba. Végül vegyes azért is, mert a kötelező tőkefedezeti rendszerben lévőket is érinti a másik kötelező rendszer. Jelenleg tehát a következő rendszerek működnek egymás mellett:

    1. kötelező felosztó-kirovó rendszer,

    2. kötelező magán tőkefedezeti rendszer,

    3. önkéntes magán tőkefedezeti rendszer.

    A kötelező rendszer két formája között lehet választani.

    Aki - a már dolgozók közül - nem jelentkezett át a megadott határidőn belül a tőkefedezeti rendszerbe, az maradt a korábbi felosztó-kirovó rendszerben. Az új munkába állóknak viszont a munkaviszony kezdetekor azonnal a kötelező tőkefedezeti rendszerbe kellett belépniük. Ezzel együtt az új munkába állók is tagjai a kötelező felosztó-kirovó rendszernek, mert a munkáltatójuk utánuk továbbra is oda fizeti a járulékot. A tőkefedezeti rendszerbe csupán a keresők közvetlen befizetéseinek egy része kerül, tehát a bruttó keresetből nyugdíj céljára levont 8%-ból 2002-ben 6% (jövőre már a teljes 8%) kerül a tőkeszámlára, a többi a munkáltató befizetéseivel együtt a felosztó-kirovó rendszerbe jut. A törvény elképzelése szerint a tőkefedezeti rendszerbe történő befizetések százalékos mértéke évről-évre emelkedett volna, és kiterjedt volna a munkáltatók befizetéseire is. Egy hosszabb idő múltán így a kötelező felosztó-kirovó rendszer megszűnt volna. A törvény szerint az átmeneti időszakban a felosztó-kirovó rendszerből kieső pénzeket a kormány államkötvények kibocsátásával pótolta volna ki. 2001-2002-ben azonban ez a folyamat elakadt, az akkori kormány döntései miatt. 2003-tól azonban visszaáll az eredeti koncepció.

    Az öregségi nyugdíjon kívül az alábbi nyugdíjakat, illetve nyugdíjszerű ellátásokat fizetik nálunk:

    _ rokkant nyugdíj (a munkaképesség bizonyos határon túli csökkenése esetén);

    _ özvegyi nyugdíj (az elhunyt élettárs, férj, feleség nyugdíjának a fele az első évben, később 20%-a az arra jogosult haláláig);

    _ szülői nyugdíj (amennyiben a szülőnek nincs saját nyugdíja, és a gyermeke tartotta el);

    _ árvaellátás (kiskorú, jövedelemmel nem rendelkező gyermekek számára);

    _ elő- és korengedményes nyugdíj (Az előnyugdíjat olyan személy kaphatja, akit a nyugdíj korhatár elérése előtt 5 évvel bocsátanak el és a korábbi munkahelye egy összegben kifizeti a nyugdíjbiztosítónak a nyugdíjkorhatár eléréséig esedékes nyugdíj összegét. Az előnyugdíj kb. 3 éve megszűnt. Korengedményes nyugdíjat bizonyos szakmákban foglalkoztatottak kaphatnak. Ezek olyan szakmák, ahol a szellemi, fizikai igénybevétel az átlagosnál nagyobb, amely fokozottabb egészségkárosodást valószínűsít. Meghatározott idejű munkaviszony esetén e szakmákból az általánosan érvényes nyugdíjkorhatár alatt nyugdíjba lehet menni.);

    _ mezőgazdasági szövetkezeti járadék (erre a korábbi mezőgazdasági szövetkezeti tagok jogosultak);

    _ baleseti járadék (a munkahelyen, illetve odautazás közben maradandó egészségi problémát okozó balesetet elszenvedők kapják);

    _ megváltozott munkaképességűek járadékai (ezt olyan személyek kapják, akiknek az egészségkárosodása nem olyan mértékű, hogy rokkant nyugdíjra lennének jogosultak);

    _ rokkantsági járadék (ebben azok részesülhetnek, akik születésüktől, illetve gyermekkoruktól rokkantak, tehát nem volt munkaviszonyuk, amelynek alapján rokkant nyugdíjra nem jogosultak);

    _ házastársi pótlék (azoknak a nyugdíjas személyeknek a jövedelemkiegészítése, akiknek a házastársa nem rendelkezik önálló keresettel, illetve nyugdíjjal, és a háztartásban az egy főre jutó jövedelem egy bizonyos szint alatt van).

    Ezek a nyugdíjak, illetve nyugdíjszerű ellátások már valóban szociális ellátást jelentenek, tehát a szociálpolitika részei. A juttatások nevei és formái változóak, de ilyen típusú ellátások a világ fejlett országaiban mindenhol léteznek.

    A nyugdíjrendszereken belül még három fogalom érdemel kiemelt figyelmet:

    1. a nyugdíjkorhatár,

    2. az alapnyugdíj, és

    3. a nyugdíjminimum.

    1. A nyugdíjkorhatár nevéből adódóan az az életkor, amikortól nyugdíjba kell, illetve lehet menni. Ennek jellege szerint is különbséget tehetünk a nyugdíjrendszerek között. Vannak olyan nyugdíjrendszerek, amelyekben az öregségi nyugdíjjogosultság szigorúan előre meghatározott korhoz van kötve. Ezen belül vannak azok az országok, amelyek a férfiak és a nők nyugdíjba vonulási kora között különbséget tesznek. Magyarország ilyen volt évtizedeken keresztül. A nőknél 55, a férfiaknál 60 év volt a korhatár. A hazai nyugdíjrendszer közelmúltbeli változtatása azonban ezt is érintette. Jelenleg a nők kétévente egy évvel idősebb korban mehetnek nyugdíjba. Így a nyugdíjrendszerünk olyan lesz, mint azoké az országoké, amelyek az öregségi nyugdíj megszerzésénél nem tesznek különbséget nő és férfi között. Az évtized végére (a férfiak nyugdíjkorhatárának emelésével) egységesen 62 év lesz az a kor, amikortól az öregségi nyugdíjat igényelni lehet.

    A nyugdíjkorhatár szempontjából vannak rugalmas rendszerek.

    Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjazás időpontja ugyan konkrét életkorhoz kötődik (pl. 65 év), azonban ennél 3-5 évvel korábban is lehet nyugdíjba menni. Ám ilyenkor a nyugdíj összege kevesebb, mint akkor lenne, ha az adott személy a nyugdíjkorhatárként megállapított életkorában kérné a nyugdíjazását. Ilyenkor is kétféle gyakorlat létezik. Az egyik állandósítja ezt a jövedelmi hátrányt. Tehát az adott életkor elérése után is marad a szerényebb összeg. Ez az ára úgymond a korábban kezdett nyugdíjas életnek. A másik esetben a nyugdíjas kor elérésekor megemelkedik a nyugdíj, ha az adott személy egyébként rendelkezik az öregségi nyugdíj megszerzéséhez szükséges munkaviszony hosszúsággal. Vagyis, ha valaki 20 évesen kezdett dolgozni és az öregségi nyugdíj megszerzéséhez szükséges munkaviszony hossza 40 év, a nyugdíjkorhatár pedig 65 év, de valaki 62 éves korában már kérte a nyugdíjazását, akkor három évig kevesebbet, de 65. életévétől teljes nyugdíjat kap, mert 42 évet dolgozott. Tehát a nyugdíjazáshoz szükséges időt ledolgozta.

    A rugalmas nyugdíjkorhatár azonban rendszerint azt is jelenti, hogy aki akar, tovább is dolgozhat. Ilyenkor azonban rendszerint van egy életkori maximum, amikor viszont feltétlenül nyugdíjba kell mennie a továbbdolgozónak is.

    Nálunk ebből a szempontból is vegyesnek mondható rendszer van jelenleg, mert a nyugdíjkorhatár lefelé rugalmatlan, felfelé viszont rugalmas. Azaz az öregségi nyugdíjat (az említett elő- és korengedményes nyugdíjakat beszámítva) csak az adott életkor elérésével lehet megszerezni, tovább dolgozni viszont korhatár nélkül lehet. Ráadásul a rendszer annyira rugalmas, hogy az életkor elérésekor ki lehet kérni a nyugdíjat és mellette változatlan feltételek mellett tovább lehet dolgozni. Mivel a munkaviszonyt nem kell a nyugdíjazás miatt felmondani, így ma nem is tudjuk, hogy jelenleg hányan dolgoznak nyugdíj mellett.

    2. Az alapnyugdíj intézménye nálunk nem ismert, viszont számos nyugat-európai országban alkalmazott gyakorlat (ld. skandináv modell). Ennek lényege, hogy jövedelemhez kíván juttatni minden időskorú személyt függetlenül attól, hogy élete folyamán dolgozott-e vagy sem. A filozófia lényege, hogy valamilyen jövedelemhez juttassa azokat az idős embereket is, akiknek egyébként semmilyen jövedelmük nem lenne. Az alapnyugdíj rendszerint olyan alacsony összeg, amiből önmagában megélni az adott országban nemigen lehet, viszont a munkával szerzett nyugdíjjal kiegészítve magasabb szinten való megélhetésre ad módot. Ezzel kapcsolatban gyakran hangzik el kritikaként, hogy - mivel állampolgári jogon jár - olyanok is kapják, akiknek arra semmi szükségük nincs, miközben ezzel forrásokat vonnak el a rászorulóktól.

    3. A nyugdíjminimum adott országban kifizetett legalacsonyabb nyugdíj összegét jelenti. Van, ahol jogszabály írja elő, hogy mennyi az a legkisebb nyugdíj, amelyet mindenkinek meg kell kapnia. Amennyiben valaki nem rendelkezik ezzel a nyugdíjösszeggel, akkor kérheti (illetve más helyen jogosult lesz) annak kiegészítését a jogszabályban szereplő összegre. Magyarországon éppen fordított a helyzet. A nyugdíjminimum nincs szabályozva, viszont sok szociális ellátás van a nyugdíjminimum értékéhez kötve. Tehát a mindenkori nyugdíjminimum szabályoz más szociális ellátásokat.

    A nyugdíjminimum mint ellátási küszöb 2009-től teljesen eltűnik a nyugdíjrendszerből. Ez azzal a következménnyel jár, hogy számottevően nőhet a szociális ellátásra szorulók száma a rendszerváltás utáni minimálbéres vagy éppen tb-kötelezettség nélküli feketefoglalkoztatottság elterjedtsége miatt.


Fórum