Főoldal
|
Legújabb cikkek
|
Szerzök
|
Kulcsszavak
|
Honlap térképe
|
Privát rész
A magyar családban az erőszak az úr. Mindennap nyolc gyermeket bántalmaznak szüleik vagy a felügyeletükkel megbízott felnőttek. Havonta két gyermeket vernek agyon. Ennyiről tudunk. Egy feltárt esetre 25 elhallgatott jut. Az UNICEF a gyermekbántalmazások gyakoriságát és súlyosságát tekintve a világ legveszélyesebb helyei között tartja számon hazánkat.
Az ebédlő ragyogott a tisztaságtól. A fehér abrosz engedelmesen simult az üvegasztalra. A porcelánok mellett gondosan hajtogatott szalvétákon feküdtek az evőeszközök. A kislány még egyszer végignézett művén. Az apja bízta meg a feladattal, és ő nem akart hibázni. Tudta, hogy haragszik rá. Talán a gyönyörű terítékkel jóvá teheti bűnét. De a lelke mélyén tudta, hogy az apja nem bocsát meg ilyen könnyen. Egész vacsora alatt rettegett: milyen büntetést eszel ki az apja? Az anyja arcán látta, hogy ő már tudja. Ettől még jobban megijedt. Remegő villája odakoccant a tányérhoz, de most meg sem szidták érte. Az étkezés befejeztével az apja gondosan megtörölte a száját a szalvétával, majd hozzá fordult: "Remélem, ízlett az étel. A te húsvéti nyuladból készítettük."
A felnőttek rendkívül kreatívak a gyermekbántalmazásban. Vernek kézzel, fakanállal, szíjjal, ostorral, vizes kötéllel, megvonják az ételt, az italt, a szeretetet, magára hagyják a lakásban, bezárják sötét szobába, pincébe, erőszakoskodnak vele, majd kiállítják az utcasarokra, máskor meg egy elegáns nyúlvacsorával öszszetörik a szívét.
A magyar felnőttek családi belügynek tekintik a gyermekbántalmazást. Nyolcvan százalékuk elfogadhatónak tartja a gyerekverést. A magyarok 87 százaléka ugyanakkor úgy tartja: jobb azoknak, akiknek gyermekeik vannak. Csak ne sírjon, ne legyen különvéleménye, és ne ellenkezzen. Legyen jó bármi áron. Mennyivel könnyebb egy háziállattal. Tavaly 300 ezren tiltakoztak az állatkínzás ellen, a gyerekbántalmazás betiltását csak tízezren támogatták aláírásukkal.
Néma vészcsengő
A testi fenyítés, a megalázás, az elhanyagolás a magyar nevelési szokások szerves része. A felnőttek között legfeljebb elvétve akad olyan, akit egyszer sem legyintettek meg a szülei. Talán ebből fakad a közvélekedés: "engem is vertek, mégis rendes ember lettem". Az általános nézetet olykor a szakemberek is osztják. Akad olyan gyermekpszichológus, aki a gyermek elleni szexuális zaklatást a feministák fantáziálásának körébe utalja. Egy négyéves, folyamatosan ütlegelt gyermek háziorvosát pedig jobban érdekelte a látleletért járó díj, mint a gyermek sorsa. A gyermek meghalt, az orvosi kamara etikai bizottsága pedig jogosnak találta a kisvárosi orvos panaszát, így az később megkapta a pénzt.
Hallgatnak a szomszédok és a szemtanúk. Félnek, nem akarnak beavatkozni a család életébe. A rendőrök csak akkor mennek, ha vér folyik. A gyermekjóléti szolgálatok a pénzt, illetve az intézkedéshez szükséges jogosítványokat hiányolják. A társadalmi vészcsengő az esetek többségében néma marad.
A magyar szakembereket törvény kötelezi a bántalmazás jelentésére, de a kötelességmulasztást nem büntetik. Meglehetősen enyhe a gyermekbántalmazás bírói megítélése is - véli dr. Kovács Ágnes gyermekorvos, a Szövetség a gyermekek bántalmazása ellen civil szerveződés elnöke. Példaként említi egy három hónapos csecsemő esetét, akinek a fejét a kiságy rácsához verte az apja, amitől megrepedt a kicsi koponyája. Csak néhány nap múlva vitték orvoshoz. Egy életre megsüketült. Az anya feljelentést tett, de később visszavonta. Az apa néhány hónap múlva felakasztotta a másik gyermekét. A testvére vágta le. Öt évig folyt a nyomozás, majd a bírósági tárgyalás. Végül nyolc hónap felfüggesztettet kapott. Felnőtt áldozat esetén aligha úszta volna meg ennyivel. A jogalkotók, a jogalkalmazók ezzel az elnéző ítélkezéssel másodrendű állampolgárrá süllyesztik a gyermeket.
A hazai bírói gyakorlatban elfogadott és általánosan alkalmazott eljárás a házi fenyítési jogra való hivatkozás. Csakhogy ilyet a magyar törvényekben sehol sem találunk. Miért lenne elfogadhatóbb a nevelési célból kiosztott pofon, mint egy felnőtt arcul csapása? A jogalkalmazók kettős mércével mérnek - erősíti meg a fentieket Herczog Mária szociológus, aki az Országos Kriminológiai Intézet más munkatársaival együtt 1500 bírósági akta áttanulmányozása után jutott erre a következtetésre.
Nehéz a bizonyítás
Az országban évente csaknem háromezer gyermekbántalmazási esetre derül fény. Budapesten az elmúlt év második felében háromszáz eljárás indult kiskorú veszélyeztetése miatt. Több mint a duplája az első félévinek. Az ügyek egyik részét a gyermek testi, értelmi, érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztető kötelezettségszegések teszik ki, míg a többi esetben bűncselekmény elkövetésére vették rá a kiskorút. (Például falaz a betörő szülőnek, idősebb bandatagnak.) De ide tartoznak azok az esetek is, amikor a szülő, illetve a gyermek felügyeletével megbízott személy nem kellő gondossággal látja el feladatát. Ennek alapján indult eljárás egy tanár ellen, aki egy szlovéniai osztálykiránduláson az időjárási viszonyoknak nem megfelelő ruházatban és felkészültséggel küldte hegyet mászni a diákjait, akik közül az egyik halálos balesetet szenvedett - magyarázza dr. Bogár Péter ügyész, a Fővárosi Főügyészség gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának megbízott vezetője.
Az ügyek hetven százalékát indítják meg tényleges gyermekbántalmazás miatt, amibe a testi fenyítés mellett az érzelmi fejlődést veszélyeztető cselekmények is beletartoznak. A különféle bántalmazási formák azonban ritkán fordulnak elő külön-külön. Egy újpesti kislányt például éveken keresztül rendszeresen megerőszakolt az apja. Az anyja mindenről tudott, és gyakorta szemtanúja is volt a közösülésnek. De nem akadályozta meg sem ezt, sem a gyermek ütlegelését. A kislány végül egy barátnőjénél sírta el a bánatát. Az osztálytárs anyukája tett feljelentést. A kislány terhelő vallomást tett az apjára. A kirendelt szakértők mindenben alátámasztották a vallomását. Az apa először beismerte tettét, majd betegségére hivatkozva visszavonta azt. Az anya mindvégig ártatlannak vallotta magát. Az akkor 12 éves kislány intézetbe került, majd az apa bátyja vette magához. A kislány ekkor megváltoztatta a vallomását, és erőszaktevőként az időközben meghalt szomszédot jelölte meg. A bírósági tárgyalás öt évig húzódott. Az anya felfüggesztett börtönbüntetést kapott, az apát halmazati büntetésként hat évre ítélték, amelynek felét már előzetesben letöltötte.
A gyermekbántalmazást különösen nehéz bizonyítani. Az esetek többségében nincs tárgyi bizonyíték, illetve mentességi joggal nem rendelkező szemtanú. A családon belüli erőszak áldozatai és tanúi ugyanazok a személyek - egymást váltva a két szerepkörben. Többnyire a bántalmazó is rokon, így nem kötelezhetők vallomástételre. Ha mégis megteszik, azt később gyakorta visszavonják. Az elkövető makacsul tagad, a szűkebb és tágabb környezet tagjai pedig semmit sem látnak és hallanak. Önmagában az orvosi látlelettel, illetve szakvéleménnyel se megy sokra a rendőrség. Hiába állítja az orvos, hogy a sérülés nem keletkezhetett a felnőtt által elmeséltek szerint. Hiába jelzi a rendőrségnek, hogy a gyermek koponyája, karja nem törhetett el a kisrács rúdjai közé szorulva, de a kádban elcsúszva sem. A forrázás sem történhet véletlenül. Csecsemők esetén még az áldozat vallomása is hiányzik. A nyomozást ismeretlen tettes ellen indítják meg kiskorú veszélyeztetése miatt. Csakhogy ezt a bűncselekményt - lévén speciális alanya van - csak szülő vagy felügyelettel megbízott személy követheti el. Ha az elkövetők kiléte nem megállapítható, a nyomozást felfüggesztik mindaddig, amíg új körülmény nem merül fel. Például újra bántalmazzák a gyermeket vagy a testvérét.
A halál nem magyarázható
A menekülés ára időnként valamelyik testvér halála. Ezt már nem lehet eltussolni. Nem elég néhány napig otthon tartani a megvert gyereket, a kályhára fogni a hólyagokat, a kamaszkort okolni a mélabúért. Bogár Péter mindezek ellenére úgy véli: a jelenlegi büntetőjogszabályok kellő védelmet nyújtanak a gyerekeknek bántalmazóikkal szemben.
Időnként a jog sem véd meg. A börtön is csak időlegesen szabadít meg a szenvedéstől. Hiába jelentette fel férjét az asszony, hiába ítélték el a férfit öt évre kiskorú veszélyeztetése miatt, ha kiszabadulása után visszatért a bíróság által megosztott lakótelepi lakásba, és ott folytatta, ahol abbahagyta. A lakás fele a férfi tulajdona volt, így onnan nem lehetett kitenni. Kiskorú veszélyeztetése miatt pedig nem marasztalhatták el ismét, mivel az előző ítélet megfosztotta szülői felügyeleti jogától, így a törvény betűje szerint ilyen bűncselekményt nem követhetett el.
A bántalmazás jogi szankcionálása önmagában nem jelent megoldást, hiszen a gyermekbántalmazások többsége indulati cselekmény, ami előtt vagy alatt aligha gondolnak az elkövetők a lehetséges büntetési tételekre - állítja Herczog Mária. - A jogalkotónak azonban ki kell mondania, hogy a gyermek mindenfajta bántalmazása és elhanyagolása elfogadhatatlan. A gyermek önálló személyiség, aki saját jogokkal rendelkezik, és nem tulajdona senkinek. Saját vér szerinti szüleinek sem.
A családi erőszak áldozatául esett gyermekek ellátása ráadásul rendkívül sok pénzbe kerül. Nagy-Britanniában egy év alatt 735 millió fontot - 260 milliárd forintot - költenek a bántalmazottak egészségügyi, szociális ellátására, illetve jogi segítésére. Az Egyesült Államokban 12 milliárd dollárt - 2220 milliárd forintot - fordítanak ugyanerre. Magyarországon a bántalmazottak ellátására egyáltalán nincs központi keret.
Az állam több milliárd forintot fordított az elmúlt években a gyermekvédelmi rendszer átszervezésére, a gyermekjóléti szolgálatok létrehozására - tájékoztat Katonáné Pehr Erika, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium gyermekvédelmi osztályának vezetője. Folyamatosan emelkedik az alapellátások támogatására költhető összeg és a gyermekotthonok normatívája. Az intézetben nevelt gyermekek után évente 835 000-1 000 000 forintot fizet az állam az otthonok fenntartóinak, illetve különféle bontásokban a nevelőszülőknek. Az állami támogatás általában a költségek 60-65 százalékát fedezi, a többit a helyi önkormányzatnak kell hozzátennie. Az Állami Számvevőszék vizsgálatai azonban többször rámutattak, hogy az önkormányzatok egy része még a szociális célokra kapott állami normatívát sem erre a célra fordítja. De a gyermekellátások nem értékállóak. Az elmúlt évben minden kilencedik magyar gyermek veszélyeztetettnek számított. Hetven százalékuk - több mint 150 ezer gyerek - a család szegénysége miatt. A gyermekvédelmi gondoskodásba vett gyerekek 30-40 százaléka - a törvényi tiltás ellenére - szintén közülük kerül ki.
A családból kiemelt gyermekek elhelyezéséről az 1997-ben elfogadott gyermekvédelmi szolgálatok javaslata alapján a gyámhivatalok döntenek. A szakemberek három év alattiak esetében félévente, a nagyobbaknál évente értékelik újra a helyzetet. Az intézményekben eltöltött idő így is átlagosan három év. (Nyugat-Európában 6-12 hónap.)
Gyermekpszichológusok és gyermekvédők egy csoportja éppen ezért a gyermekbántalmazások körébe utalja az otthonokban folyó munkát. Az elsősorban egyszemélyi törődést igénylő apróságok körül az intézményi munkarend következtében folyton cserélődnek az emberek, amely hatását tekintve semmivel sem jobb, mint ha egy skizofrén anyára bíznánk a gyereket - vallja dr. Kardos Ilona gyermekpszichiáter. Az állami otthonokból kikerülő gyerekek többsége súlyos pszichés károsodást szenved.
Intézményes erőszak
Az intézmények képtelenek személyre szóló szeretetet nyújtani. Márpedig akit nem szerettek soha, az maga sem tud szeretni. Az érzelmi elhanyagoltság - jóllehet a leggyakoribb - korántsem az egyetlen formája az intézményeken belüli erőszaknak. Jóval kisebb arányban, de nemritkán szexuális és fizikai bántalmazás áldozatává is válnak a gondozottak. Időnként a védelmére rendelt szakember, illetve az intézmény egyik-másik alkalmazottja zaklatja szexuálisan a gyerekeket, máskor idősebb társai. Különösen igaz ez a sérült gyermekekre. Szakemberek szerint a bentlakásos intézményekben csak azt nem bántják, akit nem akarnak. A nemzetközi statisztikák szerint - merthogy nálunk ilyenek nem is készülnek - minden negyedik gondozottat megerőszakolnak. A bántalmazottak már csak azért sem képesek védekezni, mert nem tudják, hogy a testük fölött ők rendelkeznek. A bántalmazás nehezen bizonyítható, bár nemritkán mindenki tud róla. Az intézet zárt világ, amelyben mindenkinek érdeke a hallgatás. Az ellátórendszerből hiányoznak az ezekre az esetekre vonatkozó szakmai szabályok. Herczog Mária szerint a gyermekotthonok nagy részében folyó szakmai munka még mindig esetleges, ráadásul krónikussá vált a szakemberhiány.
A gyermekotthonok működését több szervezet is ellenőrzi - veti ellen Katonáné Pehr Erika. A fenntartók - önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak - évente kötelesek értékelni a szakmai munkát. A főosztályvezető szerint legfeljebb 5-10 százalékkal növelhető tovább a nevelőszülők jelenlegi ötvenszázalékos aránya a gyermekvédelmi ellátásban. Nem zárható be az összes gyermekotthon: a fogyatékos, illetve súlyos magatartászavarokkal, drogproblémával küzdő tinédzserek befogadására nem alkalmas a nevelőszülői hálózat. Ám a döntés az önkormányzatok kezében van, hiszen fenntartóként ők döntik el, melyik ellátási formát fejlesztik a településen. A minisztérium mindenesetre folyamatosan készíti módszertani útmutatóit, legutóbb épp a gyermekbántalmazások tárgyában.
A kormány már elfogadta, karácsony hetében az Országgyűlés is szavaz a gyermekvédelmi törvény mindennemű testi fenyítést - a makarenkói pofont is - tiltó új paragrafusáról. Európa 13 országában már létezik ilyen jogszabály. A magyar parlamentben heves vita várható, hiszen a családon belüli erőszak kollektív bűntudata alól a képviselők többsége sem tud szabadulni.
Egyetlen jogszabály valóban nem old meg semmit - vallja be Kovács Ágnes -, mégis sokat jelentene. A törvények közvetítik ugyanis a társadalmi normákat, ezzel jelöljük ki a határokat. A közvélekedés megváltozásához évtizedek kellenek, de a törvényi tiltás nélkül az első lépést sem tehetjük meg. Ha nem büntetjük a gyermekbántalmazást, akkor azzal elfogadottá tesszük. A gyilkosság bűn, akkor is, ha nem tiltja törvény. A társadalom mégis úgy ítélte meg, hogy súlyos bűntetéssel sújtja az elkövetőt. A gyeremekbántalmazók esetében miért tartjuk ezt feleslegesnek? A svédek 69 százaléka tizenhárom éve még elfogadhatónak tartotta a testi fenyítést. Ma alig 11 százalékuk vallja ugyanezt. A törvény elfogadásakor viszont olyan nagyon felháborodtak, hogy a szülők egy csoportja a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult személyiségi jogaik korlátozását sérelmezve. A bíróság válaszul kimondta, hogy a gyermek joga a biztonsághoz és a bántalmazás nélküli élethez előbbre való minden más jognál.
Mi még az út elején állunk. A családi élet szentsége egyelőre mindennél fontosabb. A mintakövetés mindennél erősebb lélektani parancs. A testi fenyítés generációkon át öröklődő gyermeknevelési eszköz hazánkban. A gyermekverő szülők jobb híján gyermekeiken verik le a nekik korábban kiosztott pofonokat. A gyermekbántalmazókat vizsgálva a kutatók felfedezték, hogy ezek a szülők gyermekük különböző okú sírásaira egyféleképpen reagálnak: tehetetlen dühvel - világít rá dr. Révész György, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének docense, akinek a közelmúltban jelent meg gyermekbántalmazásról írott könyve. Az elsődleges cél a következő bántalmazás megakadályozása. Ha másként nem megy, akkor a gyermeket ki kell emelni a családból. Esetleg rövid időre, amíg a szülő összeszedi magát. S közben a bántalmazóval és az áldozattal is meg kell kezdeni a terápiát. Az előbbiben tudatosítani kell, hogy a gyermeknek sérülést okoz még akkor is, ha annak nincs látható nyoma. Majd segíteni kell saját indulatainak megfékezésében, illetve új konfliktuskezelő megoldásokat kell tanítani neki.
Jog a védelemhez
A hosszú évekig tartó mellőzés, érzelmi elhanyagolás, megfélemlítés a verésnél sokkal súlyosabb, igaz, láthatatlan sebet ejt - komorul el a docens. - A legnehezebben az anya és gyermeke közötti kötődés zavarát lehet utólag orvosolni. Ez ugyanis az összes későbbi kapcsolattartási nehézséget maga után vonja. A statisztikák egyébként is azt mutatják, hogy a csecsemőket elsősorban az anyjuk bántalmazza. A vér szerinti és a nevelőapák általában egyéves kor után lépnek be a képbe. A gyerekkor különös állapot. Mindenki másként éli meg. A kicsiknek összehasonlítási alapjuk sincs. Azt gondolják, hogy az a természetes, ami velük történik. Legfeljebb a nagyobbak láthatnak bele más családok életébe, de ennek ellenére is sokan hiszik azt, hogy megérdemelték a büntetést, mert rosszak voltak.
A sikerorientált egyénekből álló család nehezen hoz áldozatot, márpedig a gyermeknevelés nem könnyű sétamenet. A nagy családban élő gyerekek összehasonlíthatatlanul előnyösebb helyzetben vannak egyke társaiknál. Ezekben mindig akad valaki, akibe belekapaszkodhat a támaszkereső. Ha a szülő elfoglalt vagy ideges, akkor ott az öcs, a húg, a báty vagy a nővér. A gyermekbántalmazás nem szociális kérdés. A tehetős és tengődő családok egyformán érintettek a kérdésben.
A gyermeknevelés nehéz, egyre több társadalmi elvárással és buktatóval járó vállalkozás. Jogosan kér tehát segítséget az, aki elakad benne - vallja Herczog Mária szociológus. - A magyar társadalom még mindig megbélyegzi azt, aki pszichológushoz megy, vagy gyermeknevelési tanfolyamra jár. Herczog nem ért egyet a mindenáron büntetést követelőkkel. Az esetek többsége nem fajul a rettenetig. A jogi szankciók viszont ezeket torolják meg. Ez csak a történet vége - mondja a szociológus. - Ennél sokkal fontosabb a megelőzés: a következő pofon elhárítása, a következő erőszak megakadályozása. A büntetőjog csak ezután jöhet, de akkor is együtt kell járnia az áldozatok és az elkövetők segítésével.
A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással és az elhanyagolással szembeni védelemhez - szögezi le Katonáné. A törvénymódosítás három célt szolgál egyszerre: értékrendet közvetítve megváltoztassa az emberek véleményét a testi fenyítésről, fejlessze a szülők képességét, valamint lehetővé tegye a beavatkozást a gyermek érdekében.
Egyszerűbben: ne verd, figyelj rá, és szeresd! Elvégre ő a szemed fénye.
Időnként némi enyhe testi fenyítésre is szükség lehet a gyermeknevelésben, amit a megkérdezett szülők zöme is megmondhatott volna a cikk készítőinek - ha nem kellett volna attól félniük, hogy megbélyegzik, kriminalizálják őket a véleményükért.
Igaz, nem feltétlenül minden gyereknél szükséges ez, és kívánatos, hogy minél ritkább legyen, és sohase súlyosabb, mint ami okvetlenül szükséges az adott helyzetben és körülmények között (amire tényleg meg kellene tanítani az emberek egy részét, de nem bírsággal vagy gumibottal). De a gyerekeknek éppúgy szükségük van arra, hogy a józan határokat világosan megvonják a számukra, és a szükséges eréllyel beláttassák velük, hogy a tetteiknek negatív következményei is lehetnek, mint amennyire a felnőtteknek is szüksége van erre. Sőt, a gyerekeknek még inkább, mert az értelmük, ítélőképességük, önkontrolljuk kevésbé fejlett, mint a felnőtteké.
A gyermek nagyon agresszív és irracionális tud lenni, éppúgy, mint a felnőtt. De az a különbség, hogy a gyermek valójában nem kis felnőtt (ahogyan Herczog Mária képzeli), akit, ha agresszív, erőszakos, féktelen, irracionális, akkor csak meg kell fenyegetni a jogi következményekkel ("fegyelmit kap", "feljelentem", "rendőrt hívok"), és máris racionálisan kezd viselkedni. Nem feltétlenül használ a szép szó, a racionális érvelés, de a verbális fenyegetőzés sem. Bár ez utóbbit már nem is biztos hogy számításba vehetjük a testi fenyítés alternatívájaként, hiszen "lelki erőszaknak" minősíthető.
EGYES tanárok és pszichológusok TALÁN minden gyermeket tudnak "kezelni" finomabb pedagógiai és pszichológiai módszerekkel. De az is lehet, hogy nem. Még senki nem bizonyította be, és valószínűleg soha nem is fogja, hogy "nincs és nem is lehet olyan helyzet, amikor csak a testi fenyítés a megoldás". A szülők zömének pedig az a gyakorlati tapasztalata, hogy néha lehetnek olyan szélsőséges helyzetek, amikor bizony szükség lehet a testi fenyítésre. A gyermekek is sokfélék. Az egyiknek tényleg elég egy kicsit szigorúbb hangsúly, a másikat semmi nem érdekli, az érvek sem, de a kiabálás és fenyegetőzés sem.
Szerintem a pszichológusok ajánlgatása, és a még a popicsapás kapcsán is a gyermek jogaira és méltóságára való hivatkozás mögött egy olyan szemlélet bújik meg, hogy "tilos bárinek bármit megtiltani", mert az egyén Abszolút Úr, még ha gyermek is. Mindenki azt csinálhasson, amit akar, mert nincsenek következmények, vagy ha (egészen véletlenül) mégis vannak, az egyén magára vessen. Ha pedig a gyermeket valami baj éri, vagy másnak bajt okoz, arról persze a szülő tehet, miért nem vigyázott rá, miért nem tiltotta meg. Na persze tiltotta, tiltotta, de XY-kával szemben sajnos ez kevés...
Azt helyesnek gondolom, hogy a valóban súlyos, veszélyes, a gyermekek számára komoly veszélyt jelentő valódi gyermekbántalmazás ellen szigorúbban lépjenek föl a rendőrök, mint eddig. Az is jó lenne, ha finanszíroznának olyan könyveket, filmeket, előadásokat, amelyek elítélik a súlyos, durva erőszakot, és a szülőket megtanítják a nevelő eszközök, pedagógiai módszerek (köztük például az ösztönzés, jutalmazás, dicséret vagy ezek elmaradása is) szélesebb skálájának a használatára. Az ellen viszont tiltakozom, hogy a normális és szükséges mértékű fegyelmezést ravaszul összemossák a valódi gyermekbántalmazással, a magyar társadalom zömét kriminalizálják, a gyermekbántalmazás ürügyén a szülőket megfélemlítsék, terrorizálják és ezen keresztül a gyermekeket is tönkretegyék!
Herczog Mária és társai lényegben nem a gyermekbántalmazás megakadályozására törekednek, hanem általánosságban a szülők kriminalizálására és ezzel az ultraindividualista eszménynek, a Szent Egyén eszményének egy újabb deklarálására. Az ilyen szemléletű ideológusok és ujságírók soha nem a gyakorlati következményeket nézik, hanem mindig csak ezt az eszményt. Az emberek valójában nem érdeklik őket. Kibicnek semmi sem drága.