Főoldal | Legújabb cikkek | Szerzök | Kulcsszavak | Honlap térképe | Privát rész
Főoldal --Mindent tudni akarok! - cikkek, elemzések --Szenvedés, szegénység, nyomor --A hazai helyzet
    - 2005. Január - Artner Annamária - 6962 látogatás

    Pillanatkép a mai magyar valóságról

    2004. november

    1. Tartaléksereg

    A rendszerváltást követően a magyar dolgozó osztály helyzete kettős értelemben is romlott. Egyfelől a korábbi biztos foglalkoztatási, életviteli viszonyokat felváltotta a bizonytalanság, másrészt jelentősen csökkent reáljövedelme. A viszonyok romlásának következménye és egyben fenntartója az ipari tartaléksereg, amely a rendszerváltás következtében jelent meg a kelet-európai országokban, így Magyarországon is. Az ipari tartaléksereg azokból a munkaképes korúakból áll, akiknek nincs biztos állása, de megélhetésüket csak munkaerejük eladásával tudják biztosítani (tehát nincs annyi termelőeszköz a birtokukban, amely eltartaná őket ).

    A „biztos állás” - bár a kapitalizmus körülményei között maga is relatív fogalom - a határozatlan idejű szerződéssel kötött, teljes munkaidős állást jelenti. A tartaléksereg tehát áll egyfelől a bejelentett munkanélküliekből, a részmunkaidősökből, a határozott idejű szerződéssel dolgozókból, az önfoglalkoztatókból és a mindezen kategóriákon kívül eső nem dolgozókból.

    A nyílt munkanélküliség 1993-ban érte el csúcspontját (663 ezer fő, 13,2 % ), azóta közel harmadára esett. Az UNDP elemzői azonban figyelmeztetnek: a munkanélküliségi segélyre való jogosultság időtartamának , valamint a segély mértékének csökkentése következtében sokan kikerültek a statisztikából, illetve nem volt érdemes munkanélküliként bejelentkezniük. Valójában a foglalkoztatás abszolút szintje egészen 1996-ig csökkent!

    A munkanélküliség magyarországi visszaesése tehát nagyrészt számbavételi látszat csupán. Ezt az állítást támasztja alá az Európai Bizottság adata , mely szerint 1995 és 2003 között a magyarországi foglalkoztatás 346 ezerrel nőtt, miközben a munkanélküliség csak 151 ezerrel csökkent. a hiányzó közel 200 ezer ember nyilván a regisztrálatlan munkanélküliek köréből származott.

    Miközben a kapitalizmus évszázados hagyományához hűen a tömegek számára a munkavégzés a szegénység távoltartásának egyetlen biztosítéka, a munkanélküliség eleve a legkiszolgáltatottabb, a változásokkal szemben legvédtelenebb réteget, a képzetleneket érintette/érinti elsősorban. Ezek túlnyomó többségét Magyarország a roma lakossága adja. Bár lenézett munkájukkal (segéd-és betanított munka az ipar, különösen az építőipar területein) óriási mértékben járultak hozzá az ország építéséhez a rendszerváltást megelőzően, 1989 után óriási tömegben kerültek utcára.

    A mintegy 600 ezres roma népesség körében a foglalkoztatási arány a rendszerváltás következtében 75 %-ról 30 %-ra (a BCKSZ felmérései szerint az északi régióban, tehát Heves-Nógrád-BAZ-megyében 12 %-ra ) esett. Ők adják a rejtett munkanélküliség dandárját, miközben „megélhetési munkát” folytatnak („mindent elvállalunk, hogy megéljünk” ).

    A magyarországi tartaléksereg összes munkaképes korú népességhez viszonyított aránya mára elérte a fejlett országokra jellemző szintet: az USA-ban 53 %, az EU15-ben 63 %, Magyarországon 56 %, És ebben még nem szerepel az otthon végzett munka, amelynek ugyan sok formája és több előnye is lehet, de amely jellemzően a legkiszolgáltatottabb foglalkoztatási formák közé tartozik.

    2. A magyarországi lakosság életkörülményeinek változását jellemző néhány adat

    A magyarországi lakosság életkörülményeinek változását elsősorban - ha másként nincs jelölve - az Ecostat , valamint a KSH adatai alapján illusztráljuk:

    A népesség a 70-es évek végéig nőtt (1978: 10709 ezer), azóta csökken, jelenleg az 1964-65-ös szinten áll (2004. január 1.: 10,1 millió). Az ezer lakosra jutó házasságkötési és termékenységi mutatók 50-es éveket követő növekedése a 70-es évek elején megállt, s a házasságkötések és a gyermekvállalások száma azóta csökken. A mélypont 1999-ben volt, amiből nem is jött fellendülés. (A születések száma egyébként minden rendszerváltó kelet-európai országban radikálisan csökkent, jobban, mint a többi európai országban, amivel a térség világviszonylatban is a legkevésbé gyermekvállaló régióvá küzdötte le magát. ) 80-as évek némi konszolidációt hoztak, de a rendszerváltással ismét mindkét mutató esésnek indult.

    2003-ban kétharmad annyi házasságot kötöttek, mint 1990-ben, és alig több mint fele annyit, mint 1980-ban. A gyerekvállalási kedv látványosan csökkent, amit a termelékenységi arány (egy házasságra jutó gyerekszám) 1990/91-et követő - azelőtt soha nem látott mértékű - esése illusztrál: ez 1991-ig csak kivételesen esett 1,8 alá, és sosem volt kisebb, mint 1,7. A 90-es évek végére azonban mindössze 1,29-et ért el.

    -  A fogyasztói árindex 1950 és 1989 között (40 év alatt!) 5,81 szeresére, 1989 és 2003 (10 év alatt) között közel 10-szeresére nőtt.

    -  Az egy keresőre jutó reálbér 1950 és 1989 között 2,27-szeresére nőtt, 1989 és 1996 között viszont 24 %-kal csökkent. Ezt követően emelkedést tapasztalhatunk, s a reálbérszint 2002-re elérte, majd meghaladta az 1989-es szintet. Az átlagkereset reálértéke azonban még 2003-ban is csak 17 %-kal haladta meg az 1990-es (13 évvel azelőtti!) szintet, miközben nominálisan a tízszeresével ért fel.

    -  Az egy főre jutó reáljövedelem 1950 és 1989 között 3,78-szeresére nőtt, utána 1999-ig 7 %-kal csökkent. Az egy főre jutó fogyasztás 1989-ig 3,62-szeresére nőtt, utána 1999-ig 9 %-kal csökkent. Az egy főre jutó reáljövedelem és fogyasztás 2001-re elérte az 1989-es szintet, ez azonban csak egy átlag. Eközben a lakosság jövedelemi polarizáltsága kétszeresére nőtt: 1989 előtt az alsó és felső jövedelmi tized közötti különbség 4-5-szörös volt, napjainkban 8-9-szeres. A rendszerváltással padlóra küldött tömegeknek csak egy része tudott szinten maradni, esetleg újra felkapaszkodni, többségüknél kialakult és/vagy megrögzült a szegénység egy vagy több szimptómája. (Ld. alább.)

    -  Közismert törvényszerűség, hogy a fogyasztói árak emelkedése leginkább a legszegényebbeket sújtja (a fogyasztói árindex az ő esetükben általában jelentősebben nő, mint a gazdagabb háztartások esetében).

    -  Az ezer lakosra jutó épített lakások száma a 70-es évek közepéig nőtt, utána lassabban, majd a 80-as években gyorsabban csökkent, de még 1989-ben is 4,9-et tett ki. 1999-ben azonban már csak 2 volt, ami alig fele az 1950-es értéknek.

    -  Az egy főre jutó tápanyagfogyasztás hosszú évtizedek állandó növekedésével 1985-88-ra meghaladta a napi 14 ezer kJ-t (1989-ben érve el a csúcsot 14637 kJ-t, azaz közel 3500 kcal-t), azt követően jelentősen visszaesett. (1998-ban 12774 kJ, amit csak az 1966-ot megelőző értékek múltak alul.)

    -  Jelentősen csökkent a 90-es években az addig emelkedő tojás-, tej- és tejtermék- valamint hús- és halfogyasztás egy főre jutó értéke, a korábbi lassan csökkenő trendet meredekebb esés váltotta fel a liszt és rizsfogyasztásban, miközben az addig folyamatosan mérséklődő burgonya-fogyasztás ismét növekedésnek indult. Nem változott lényegesen a cukor és zsírfogyasztás egy főre jutó mennyisége. A 90-es évek második felében némi javulást volt tapasztaltható a legkedvezőtlenebb trendekben, amely javulás azonban eddig még messze nem tudta kompenzálni a rendszerváltás utáni években elszenvedett romlást.

    -  Jelentősen (1989 és 2003 között 21 %-kal) visszaesett az ezer laksora jutó kórházi ágyak száma, 2003-ban 7,92 volt, ami az 1966-os szintnek felel meg. (Megjegyezzük, hogy még ez a szám is nagyobb, mint a - szintén romló - OECD-átlag, Írország esetében pl. 3).

    -  Látványosan megugrott viszont a közép- és felsőszintű oklevelet szerzett fiatalok száma. Mégis szakemberhiányról beszélnek, ami alapvetően az állami szakképzési rendszer összeomlása miatt következett be, de egyéb okai is vannak (oktatási színvonal általános romlása, piaci igények nem ismerete, szaktudás iránti igény specializálódása és egyben csökkenése, a képezettség részben mint a munkaerő-felvétel szelekciós szempontja - „ürügye” - játszik szerepet, a vállalatok nem akarják/tudják viselni a képzés és továbbképzés terheit stb.)

    -  Romlottak a kultúrálódás feltételei: az áremelkedések és a hajszolt életmód miatt mérséklődött a színházlátogatók száma és meredeken zuhant a múzeumok látogatóinak száma is. Már 1987-ben megindult a mozilátogatások számának esése, de a trend 1989 után még meredekebbé vált. 1992 után a moziba menők száma 14-15 ezer körül stabilizálódott, ami a 70-es és 80-as évek jellemző szintjének kb. egyötöde.

    -  A kiadott könyvek példányszáma 1990 után szintén meredeken zuhant, majd a 90-es évek végén 45 millió körül stabilizálódott. Ez a szám a 60-as évekre volt jellemző, és az 1990-es csúcs négytizede. Az alacsonyabb példányszámok mögött több könyv, javarészt értéktelen irodalom búvik meg.

    -  A bűncselekmények száma 1965-től egészen a 80-as évekig évi 120-130 ezer körül alakult. Ezt követően lassú emelkedésnek indult, s 1988-ban meghaladta a 185 ezret. 1988-tól a növekedés felgyorsult, s egy évtized alatt a bűncselekmények száma több, mint megháromszorozódott (600 ezer). Ezután csökkenés következett, de 2003-ban még mindig több mint kétszer annyi (413 ezer) köztörvényes bűnt követtek el Magyarországon, mint a rendszerváltás előtti csúcsévben.

    -  A mezőgazdasági gépi vonóerő-kapacitás évtizedek töretlen emelkedése után 1985-89 között érte el történelmi csúcspontját, 8400-8500 ezer kW-tal. 1990-től a trend meredekebben esik, mint ahogyan azt megelőzően nőtt, s a vonóerőkapacitás fél évtized alatt megfeleződött (1996: 4400 ezer kW). A további adatok nem ismertek, de köztudomású, hogy a magyarországi mezőgazdaság leépülése azt követően méginkább felgyorsult. 1999-ben Magyarország csak annyi mezőgazdasági terméket állított elő, mint negyedszázaddal azelőtt.

    -  Miközben telefonvonalak és telefonhívások száma felszökött, a (bejelentett) televíziókészülékek száma lassan csökkenni kezdett a rendszerváltás után. A csökkenést valószínűleg a TV-díj emelkedése okozta („fekete TV-zés”), ám a bejelentési hajlandóság e látványos változása önmagában is jelzi a jövedelmi viszonyok romlását. A távbeszélés terjedése ugyanakkor jól illusztrálja az fogyasztási struktúra és az életmód - irányított és kikényszerített - átalakulását.

    3. Munkaerőpiaci szabályozás

    A rendszerváltás óta Magyarországon többször is módosították a munka törvénykönyvét, 1999-ben például tízszer.

    -  Az éves szabadság korlátozása. Korábban a szabadságot a tárgyévben, de legkésőbb a következő év január végéig ki kellett adni a munkavállalónak. A módosítás szerint ez utóbbi határidőt a munkáltató a tárgyévet követő év június 30-áig, sőt, ha erről vállalati kollektív szerződésben rendelkeznek, akár december 31-ig tolhatja ki. A változtatással egyébként egy már meglévő gyakorlatot szentesítettek. Szakértők szerint e súlyosan jogsértő rendelkezés mögött az áll, hogy a költségracionális gazdálkodás miatt a legtöbb kis- és közepes vállalkozás esetében olyan feszített a létszám, hogy a szabadságolás súlyos fennakadást idéz elő a cég működésében (nincs munkaerő-tartalék).

    Így aztán hiába nőtt meg az elvi szabadnapok száma a 80-as évekéhez képest, a munkáltató nem adta, vagy a dolgozó „önként” nem vette ki azokat. A változtatással egyébként egy már meglévő gyakorlatot szentesítettek: a munkáltatók többnyire eddig sem engedték meg, hogy a dolgozók pihenni menjenek. A munkaerőpiaci helyzet, a létbizonytalanság pedig e helyzet elfogadására kényszeríti az embereket.

    -  A kilépés megnehezítése a munkavállaló számára. Ha a munkavállaló jogosulatlanul lép ki munkahelyéről, akkor a törvény őt kötelezi a felmondási időre járó átlagbér munkáltatónak történő kifizetésére. Nem ritka eset, hogy a munkavállaló rendkívüli felmondással él, mert méltánytalanul bántak vele munkahelyén. Ez utóbbi tényt azonban a munkaerőpiac mai körülményei között igen nehéz bizonyítani. (A munkatársak értelemszerűen nem szívesen tanúskodnak főnökök ellen.) Így aztán ez az eset is jogosulatlannak számít. A dolog úgy tűnik fel, hogy a munkáltatót érte kár. Ekkor tehát a felmondó dolgozónak fizetnie kell, mégpedig ha hosszú időt töltött cégnél akár százezer forintot is. Ekkora kártérítést a bűntetőjog csak súlyos bűncselekmények esetén szab ki.

    -  A dolgozók leltárfelelősségének szigorítása. Míg a korábbiak szerint csak olyan hiányért tartoztak felelősséggel, melyet módjukban állt ellenőrizni, felelősségük most teljes. Vagyis az ismeretlen eredetű leltárhiányért is a raktári/kiskereskedelmi dolgozót terheli a felelősség. Például egy kiderítetlen áruházi lopás esetében az eltűnt értékeket a dolgó(k)nak kell kifizetniük. Ez a módosítás ráadásul jogelvileg is helytelen, hiszen olyan dologért tesz valakit felelőssé, aminek az oka ismeretlen.

    -  A betegszabadság korlátozása. A munkavállalók jogait érinti, mégsem a Mt-ban, hanem az adószabályok közé ékelve módosították a háromnapos, orvosi igazolás nélkül igénybe vehető betegszabadsághoz való jogot. 2000. januárjától már csak egy nap jár e célra.

    -  A szakszervezetek gyengítése. Az Mt keretében eltörölték a szakszervezetek kollektív szerződéskötési monopóliumát. Most már az üzemi tanácsok is köthetnek ilyen szerződést. A kollektív szerződés kötésének joga szerte a világon kizárólag a szakszervezeteket illeti meg, amit egy 1998-as ILO-konvenció is rögzít. A szakszervezetek monopóliumának csorbítása a dolgozók alkupozícióját rontja a munkaerő-túlkínálat esetén eleve erősebb munkáltatóval szemben.

    A további (2001-ben hatályba lépő) módosítások pedig a következők :

    -  A napi 8 órás munkaidőinek 8 hét (az eredeti javaslat szerint 4 hónap ) átlagában kell kijönnie, de különleges munkakörökben a kollektív szerződés ezt akár egy évre is emelheti.

    -  A heti egybefüggő pihenőidőt 42 óráról 40-re (az eredeti javaslat szerint 35-re) csökkentették.

    -  Az idénymunka fogalmának kiterjesztése révén (mellyel a mezőgazdasági gépgyártás sőt akár a járműgyártás is idénymunka lehetne) a heti pihenőnap hathavonta összevontan is kiadható.

    -  A munkáltató elég, ha 72 (az eredeti javaslat szerint 24) órával előbb közli a dolgozóval, hogy más munkarendben kívánja foglalkoztatni. Vagyis a munkarend háromnaponta változtatható.

    -  Több telephellyel bíró cégek teljesen szabadon irányíthatják dolgozóikat egyik helyről a másikra.

    -  Megalkották a munkaerő-kölcsönzés rendjét (amely eddig a magyar munkajogban ismeretlen fogalom volt). Eszerint „a kölcsönadó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót rendszeresen, ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átengedi." E rendelkezés a munkabér egy részéből egy csapásra profitot csinált: a munkavállalónak a kölcsönző által fizetett bére nyilván alacsonyabb, mint a munkavállalóért kapott kölcsönzési díj. Ez a módszer nemcsak az állami bevételek csökkenti (SZJA, TB egy részének elengedésével), hanem alkalmas a közvetlenül foglalkoztatottak bérének letörésére is.

    A munka törvénykönyvének módosítása, amely a foglalkoztatás „rugalmasságát” növeli, a minimálbér-emeléseket hivatott kompenzálni, ürügyül pedig a közelgő EU-tagság szolgált.

    4. Ami nincs benne a statisztikában

    Nem véletlen, hogy a munkaerőpiaci statisztikák csak közvetlen (mintavételes) felmérésekkel kiegészítve képesek megközelíteni a valóságot. Hiszen például a fizetetlen túlóráról egyik munkáltató sem fog nyilatkozni, de a munkavállalók sem kívánják bejelenteni, hogy adózás nélkül, „feketén” dolgoznak. Ezért érdemes nyitott szemmel járni, hogy a közvetlen tapasztalással is kiegészítsük a szakirodalomból nyert információkat. Erre szolgál az alábbi néhány példa:

    „Franchising, oh!” Mint sok egyéb vállalkozás, a magyarországi benzinkutak jó része is franchising rendszerben működik. Egy ilyen Budapest környéki JET-kútnál dolgozó mondta el, hogy bérét csak papíron veszi fel, munkáltatójától egy fillér javadalmazást sem lát. Azért a pénzért dolgozik, amit az ott tankoló autósoktól kap.

    „Köszönjük, hogy nálunk vásárolt!” Szintén a gyorsan fejlődő fővárosi agglomeráció egyik Penny-marketjében munkát vállaló fiatalember a forrása az alábbi leírásnak. Nettó 35 ezer forintért a szerződés szerint reggel ˝ 7-től délután ˝ 3-ig kellett volna dolgoznia. Már az első napon 6-ra rendelték be. Némi eligazítás után ź 7-kor már dolgozott. Délután 3 órakor megkérdezte a főnökét, hogy elmehet-e. Az az órájára pillantott, és még megkérte hogy valamit rakodjon ki. ˝ 4 után szabadult. Túlórapénzről természetesen szó sem volt. Munkatársai elmesélték, hogy a délutáni műszak ugyan elvileg este 9-ig tart, de a kamiont, akármikor jön is, ennek a műszaknak kell kipakolnia. Gyakran 11-kor, vagy még később érnek haza. Persze ez sem számít túlórának.

    „A külföldi tőke modernizációs hatása.” Egy vállalatfelmérés során mondta számolt be az interjúalany mérnök egy korábbi munkahelyén szerzett tapasztalatáról:

    Az észak-magyarországi autóalkatrészgyár bőséges munkaerőkínálat körülményei között működik. A korábban a régióban virágzó síküveggyártás megszűnt, az acélgyártás foglakoztatása egytizedére zsugorodott (ma 600 fő). Nagy a munkanélküliség. A szóban forgó japán tulajdonú gyár napi 5000 db ablakemelő motort gyárt az autóipar számára. A gyárban nők dolgoznak, minimálbérért. A gépsor Japánból érkezett, 1995-ös gyártmányú, automatizált volt. És ezen betanított munkát végeztettek az alábbiak szerint.

    Munkaerőt csak a munkaközvetítőn keresztül vettek fel, mert csak így volt hozzáférhető számukra a bérek majd egészét fedező munkahelyteremtési dotáció. Hogy minél több támogatáshoz jussanak, növelték a foglakoztatást. Ennek érdekében az automata gépsorokat „lebutították”, azaz kiszedték belőlük az automatikát. A hatékonyságot a következő módon igyekeztek ennek ellenére megtartani: minden gépsor végén egy tábla állt, melyre a japán vezető felírta a tervet: 13 másodperc/db. A gép végén egy számláló mérte hány darabnál, pontosabban hány mp/darabnál tart a sor. A gépnél dolgozó asszonyok délelőtt 10, délután 5 perces pihenőre voltak jogosultak. Ha valaki ezen kívül felállt a géptől az egész „borult” (az aktuális mp/db érték felszökött), és „jött az ordibálás”.

    Egy-egy ilyen gépsoron kb. 20 nő dolgozott. Automatizáció esetén 2 fő elég hozzá. Mikor pedig elérték a 13mp/db teljesítményt, a japán cégvezető a 12mp/db bevezetésére vett irányt. Az automata gépsor 11mp/db-ot tudott...

    5. Szegénység

    -  A GDP csak 1993-ig csökkent, 1997-től pedig már 4-5 %-os ütemben nőtt. A reáljövedelmek, keresetek és fogyasztás egy főre eső átlagértéke 2001-2002-re érte el az 1989-es szintet, 1-2 évvel később, mint a GDP-jé. A mutatók együttmozgása miatt szokás „transzformációs válságról” beszélni, illetve a jelenségek magyarázatát kizárólag a minden átalakulással járó nehézségekre korlátozni. Az átlagok azonban sokszor csalnak. A lakosság nagy része számára a magyarországi gazdasági élet konszolidációja, a GDP hosszú évekkel ezelőtt beindult növekedése sem hozott jobb körülményeket. A jövedelmek alakulása egyébként még akkor sem mond el mindent a szegénységről, ha valós tartalommal bír.

    -  A jövedelmi polarizáció már a 80-as években beindult, ám a rendszerváltás utáni években felgyorsult. 1987-ben a lakosság legfelső jövedelmi tizede az összjövedelem 20,9 %-át, 10 évvel később már 26,7 %-át birtokolta. A 80-as évek óta csak a felső két jövedelmi decilis összjövedelemből való részesedése nem csökkent, az összes többié igen. A felső és alsó tized aránya 1972-ben még 5,0:1, 1987-ben 4,6:1, 1997-ben már 9,2:1. Romlott a Gini-koefficiens is.

    -  Ma minden 10. magyar szegény (egymillió ember), vagyis a közepes jövedelem 50 %-nál kevesebből él. Arányuk 1996-ig nőtt (egynyolcadra), azt követően a kormánypolitikák hatására csökkent.

    -  A szegénység tartalma nem meríthető ki a jövedelmi szegénységgel, és Magyarországon nem is ez a legmeghatározóbb. Az UNDP (2003) jelentést készítő magyar szakemberek megállapítása szerint nálunk a lakáshelyzet (lakás állapota és felszereltsége) esik a legnagyobb súllyal a latba: a rossz lakhatási körülmények között élők esetében a szegénység valószínűsége négyszer nagyobb, mint a nemzeti átlag. A 2000-es adatok szerint a 415 ezer szegénynek számító háztartás fele él jövedelmi szegénységben (a nettó személyi jövedelem alsó egyötöde alatt), több mint háromnegyede szegény a fogyasztás szerint (az élelmiszerre költött pénz meghaladja összes kiadások 45 %-át), héttizedük ítélte magát szegénynek, és kb. ugyanennyi volt szegény a lakás és felszereltsége tekintetében.

    A nemzeti átlagok: jövedelmi szegénység 14,4 %, fogyasztási szegénység: 27,7 %, lakhatási 19,3, lakásfelszereltség szerinti 17,3 %. A szubjektív szegénységi ráta 20,6 %, tehát Magyarországon minden 5. háztartás szegénynek tartja magát!

    -  A hajléktalanok számát 50 ezerre becsülik, az intézményekben fekvő, társadalomból kizárt emberek (idősek, rokkantak otthona stb.) ugyanennyi. Összesen tehát mintegy 1,2-1,3 millió szegény ember él Magyarországon, de a létminimum alatt élők száma a LAÉT szerint még ennél is jóval nagyobb, 3 millió. Sőt, a háztartások 56 %-ában található meg a szegénység fent említett 5 dimenziója közül legalább az egyik.

    -  A szegénység mindig jobban sújtja a gyermekeket. Az 5-ből legalább 3 szempontból szegény családokban él a 6 éven aluli gyermekek egyötöde, a 14 éven aluliak 17 %, és a kiemelkedési esélyekről fest képet, hogy a felsőoktatási intézményekbe járóknak csak 0,7 %-a!

    -  A megélhetési küszöböt (létminimum) 1990-ben máshogy kalkulálták, mint később. Ezért akkor (konstans, 2000-es árakon) havi 44.106 Ft-ot tett ki, 2000-ben viszont már csak 32851 Ft-ot. Vajon olcsóbbodott az élet Magyarországon?

    -  Terjedő társadalmi devianciák, pszichoszociális kórok. Ezek legfőbb okait Dr. Hódos (2000) a munkanélküliségben, a munkavállalói alkupozíció romlásában, a tartósan a családtól távoli munkavégzésben, a három műszakos munkarendben, a munkahelyi hierarchia konfliktusaiban látja. Következmények: „fejfájás, elalvási és alvási zavarok (felületes, szakaszos), reggeli fáradtság, szorongás, kéztremor, gyakori negatív hangulat, indokolatlannak tűnő türelmetlenség, kimerülés, vérnyomásváltozás által nem indokolt gyakori fokozott szívdobogás, gyomorfájdalom”, továbbá alkoholizmus, drog, dohányzás, illetve másnak profitáló, gerjesztett fogyasztás, pótcselekvés (plázakultúra, számítógépes játék, mobilozás, internetezés stb.) A magyarországi munkaerő-állomány állapota tehát romlik!

    6. Irodalom: EC (2004): Employment in Europe 2004. Recent Trends and Prospects. European Commission. August 2004

    HÓDOS, Tibor (2000): Pszichoszociális kóroki tényezők, pszichoszociális eredetű megbetegedések és prevenciójuk a munkahelyen. Hippocrates II. évf. 2. szám 2000 március- április. 108. oldal

    KSH http://portal.ksh.hu

    SZŐKE, Károly (2000): Útban a modern rabszolgaság felé? Kézfogás 2000 november., 6.old.

    TÖRÖK, Katalin (1999): Leltár a Munka törvénykönyvéről. Népszava 1999. december 30.

    TÖRÖK, Katalin (2000): Eredményes tárgyalás a Munka törvénykönyve ügyében. Népszava 2000 július 26., 1 és 4. old.

    UNDP (2003): Human Development Report for Hungary 2000-2002. Alleviating Poverty: Analysis and Recommendations. UNDP - IWE HAS, 2003.

    Forrás: Gazdasági fejlődés és a foglalkoztatottság a 90-es években. Ecostat Időszaki Közlemények lásd itt

    Forrás: Gazdasági fejlődés és a foglalkoztatottság a 90-es években. Ecostat Időszaki Közlemények lásd itt

    Forrás: Gazdasági fejlődés és a foglalkoztatottság a 90-es években. Ecostat Időszaki Közlemények lásd itt

    A foglalkoztatás egyes jellemző mutatói Magyarországon 1997-2003

    199720002003
    teljes lakosság(ezer fő)10.0759.9249.980
    munkaképes korú(15-64 éves)lakosság ezer fő(1)6.8336.7646.836
    foglalkoztatottak össz. ezer fő(2)3.6113.8293.969
    foglalkoztatási ráta (a munkaképes korúak%-ában)52,456,357,0
    FTE* (a munkaképes korúak%-ában)52,056,056,9
    önfoglalkoztatók az összfoglalkoztatottak %-ában(3)17,215,013,2
    részmunkidős foglalkozt.az összfoglalkozt.%-ában(4)3,73,54,4
    határozott idejű szerződés. foglalkozt.az összfoglalkozt.%-ában(5)6,67,17,5
    aktivitási ráta(dolg.vagy munkát keresők a munkaképes korúak %-ában)57,660,160,6
    munkanélküliség(ezer fő)355256240
    munkanélküliségi ráta (%)9,06,35,8
    (3)+(4)+(5) összesen % (6)27,525,625,1
    (3)+(4)+(5) összesen ezer fő(7)993980996
    Biztos állással bírók (2)-(7)=(8)2.61828492.973
    Bizonytalan, részleges vagy semmilyen alkalmazással nem bíró felnőtt lakosság (ipari tartaléksereg) ezer fő(1)-(8)=(9)4.2153.9153.863
    ipari tartaléksereg a munkaképes korú lakosság %-ában (9)/(1)61,758,956,5

    * FTE: full-time equivalent - teljes munkaidősre átszámított foglalkoztatás

    Forrás: Employment in Europe 2004. lásd itt



Fórum