Főoldal
|
Legújabb cikkek
|
Szerzök
|
Kulcsszavak
|
Honlap térképe
|
Privát rész
A gazdatüntetésen - "azok kiáltanak farkast és játsszák el a pandúr szerepét, akik tönkre tették és juttatták hosszan tartó válságba a valamikor nemzetközi elismerésnek örvendő és 600-700 ezer embernek tisztességes és biztos megélhetést nyújtó mezőgazdaságot"
A fenntartható növekedés egyik alap tézise, hogy a mezőgazdaságnak nem csak az élelmiszertermelés a feladata - és ez a legproduktívabb technikai lehetőséget kihasználva - hanem a minőségi élelmiszertermelés, de a munkaerő foglalkoztatása és a vidéki területek karbantartása/fenntartása is. Így a vidék megtartó és foglalkoztató képessége megnövekszik.
Ez egy olyan szemlélet váltást kíván, amely felismeri, hogy az emberi élet célja NEM a rövid távú, pénzügyi eredményesség. (ATTAC M)
A gazdatüntetés ráirányította a társadalom figyelmét a mezőgazdaság problémáira. Nagy kár, hogy erre a politikai jobboldal is rátelepedett. Jó alkalmat láttak ebben a Fidesz ékesszóló” vezetői, hogy rápirítsanak a kormányra, s a tőlük megszokott felelőtlen javaslatokkal hitet tegyenek a gazdák” mellett. Elérkezettnek látta az időt néhány egyházi személyiség is, akik a jó melletti krisztusi kitartásban látták a gonosz legyőzését. Nem nehéz kitalálni, hogy a bibliai példával kiket hova soroltak és milyen sorsot kívánnak nekik. De a megmozdulásra rátelepedett a politikai érdekek kétarcúsága és amnéziája, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy azok kiáltanak farkast és játsszák el a pandúr szerepét, akik tönkre tették és juttatták hosszan tartó válságba a valamikor nemzetközi elismerésnek örvendő és 600-700 ezer embernek tisztességes és biztos megélhetést nyújtó mezőgazdaságot.
De azok sem gondolták végig, akik több tíz, vagy száz hektárokat hasítottak ki az akkori termelőszövetkezetek, állami gazdaságok testéből, feláldozva ezzel a vidék fő gazdaságszervező erejének alappilléreit, hogy milyen nehéz éveknek néznek elébe. Ezek a magyar mezőgazdaság történetében egy új, mégpedig negatív folyamatot indítottak el. Márpedig egy kormányt egy óra alatt meg lehet buktatni, egy forradalmat is egy nap, legfeljebb egy hét alatt meg lehet nyerni, de egy vitatott pályán haladó gazdasági folyamat megváltoztatására évtizedekre van szükség.
Ahhoz, hogy milyen gondjai vannak a mezőgazdaságnak látnunk kell a helyzetét alakító és problémáit kiváltó folyamatokat is. A gazdákat elsősorban a területalapú támogatás kifizetésének elhúzódása és a 16,8 millió tonnás gabonatermés - ami a magyar mezőgazdaság történetében a legnagyobb - felvásárlásának akadozása miatti likviditási gondok vitték ki az utcára. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. Ennél hosszabb távon munkáló feszültségek okozzák és a jövőben is táplálják a gondokat. A magyar mezőgazdaság ugyanis rendkívül bonyolult és nehezen kezelhető szervezet, ha úgy tetszik konglomerátum. Nézzünk ebből néhányat.
1. A birtokszerkezetből fakadó gondok:
Magyarország 7,7 millió hektár termőterületén 766 ezer egyéni gazdálkodó és 7800 gazdasági szervezet (Rt, Kft, szövetkezet, Bt stb.) működik és a területen nagyjából fele-fele arányban osztoznak. Ez utóbbiak mostmár az állami erdőgazdaságok és természetvédelmi területek kivételével nagyrészt ugyancsak magántulajdonban vannak. Az egyéni gazdaságok rendkívül elaprózottak. Az egyéni gazdaságok 72%-a (553 ezer gazdaság) 1 hektár alatti, 17%-a (132 ezer gazdaság) 1-5 hektár közötti, 4,6%-a (35 ezer gazdaság) 5-10 hektár közötti, és csak 5,9% a 10 hektár feletti gazdaság. Ez utóbbi csoport 45 ezer gazdaságot jelent, de ők használják az egyéni gazdaságok termőterületének 72%-át. Ezen belül mintegy 8500 gazdaság 50 hektár feletti területen gazdálkodik. Ezek méretükben, felszereltségükben különböznek a többitől, és már az EU-ban is versenyképesek lehetnek. A piac törvényei nekik kedveznek. Ezt jelzi, hogy 2000-2003 között valamennyi gazdaságkategóriában csökkent a létszám és a terület, de az 50 hektár felettiekében 17%-kal nőtt.
Ezeket az adatokat összehasonlítva az EU régebbi tagországaival megállapítható, hogy Magyarországon nagyon sok a mezőgazdasággal foglalkozók száma. Dániában 49 ezer, Belgiumban 55 ezer, Svédországban 68 ezer, Finnországban 75 ezer, Írországban 135 ezer gazdaságot tartanak nyílván. Az EU agrárszabályozása viszont erre az agrármodellre épült. Mi és a kelet-európai országok kilógnak ebből a modellből. Ezeket és a várható fejleményeket figyelembe véve Magyarországon mintegy 70-80 ezer gazdaságnak lesz távlatilag létjogosultsága. Ez az út tehát nehéz menetnek ígérkezik, sok 10 és 100 ezer gazdaság hullik ki a piaci rostán. Egyébként ez a menet már most be van kódolva a gazdaságokban, mert a 2003. évi összeírás során a megkérdezett gazdaságok 60%-a kimondottan saját fogyasztásra termelőnek, 29%-a alkalmi árutermelőnek, és csak 11%-a vallotta magát elsősorban árutermelőnek.
A másik különbség köztünk és a hivatkozott EU tagállamok között az, hogy a magyar mezőgazdasági üzemek teljesítőképességben, tőkeellátottságban meg sem közelítik az új versenytársakét. Ott a legtöbb gazdaság a 23 millió forint termelési értéket előállítók csoportjában van, nálunk a 750 ezer forintnál kevesebbet termelők csoportjában. Ott a 75 millió feletti termelési értéket előállítók teszik ki a gazdaságok 11%-át, nálunk a 0,2-át. Úgy tűnik, az út kijelőltetett, a folyamat megállíthatatlan, de nem mindegy, hogy miként zajlik le. A levezénylése nagy hozzáértést, felelősséget és tapintatot igényel.
Magyarországon a XX. század második felében lezajló társadalmi átrendeződés - amikor az ország agrártársadalomból átalakult ipari társadalommá - úgy zajlott le, hogy a mezőgazdaságba beszorult 1,3 millió főt az iparban és a szolgáltató ágazatokban létesített 2,4 millió új munkahely várta. Nem lettek földönfutókká és a társadalomból kirekesztettekké, sőt sokak számára a felemelkedést jelentette. Azon kell gondolkodni és cselekedni, hogy a falvakban bennragadt és még eztán kiszoruló munkaerő helyben, vagy a környéken munkát, megélhetést találjon.
A gazdasági társaságok, szervezetek a másik fő szereplői a mezőgazdaságnak. A termőterület közel felét ők művelik, de az árutermelés mintegy háromnegyedét adják. Ezek is igen differenciáltak a földterület nagysága, a termelési érték és a foglalkoztatottak száma alapján vizsgálva. Különösen érdekes a tulajdon szerinti megoszlásuk. A legnehezebb helyzetben a még megmaradt mezőgazdasági szövetkezetek vannak. Ezeket az elmúlt 15 év alaposan megtaposott. A politika rájuk élte ki indulatait, szedte darabokra, pazarolta el erőforrásait. Ma már csak árnyékuk korábbi önmaguknak. A valamikori 500 ezer fő helyett ma már csak 30-35 ezer embert foglalkoztatnak. A mezőgazdasági termelés értékének 7-8%-át adják.
Nem könnyű a helyzete a csak mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó szervezeteknek sem. Ezek többségét az elmúlt évek piaci-jövedelmezőségi viszonyai megrendítették. Egészen más helyzetben vannak azok a mezőgazdasági társaságok, amelyek mögött egy ipari, kereskedelmi, szállodai, ingatlanfejlesztési szervezet áll, vagy netán egy jól kereső ügyvéd, vállalkozó menti át ide jövedelmét. Ezek száma ma már meghaladja az 1500-at, a gazdasági szervezetek közel 20%-a tartozik ide. Ezeket a mezőgazdaság igazi nagy problémái kevéssé érdeklik és érintik, mert a mezőgazdaságot hosszútávú tőkebefektetésnek tekintik, amit kivárva általában meg is hozza a biztos profitját
2. A termelési struktúra gondjai:
A mezőgazdaság másik nagy és tartós feszültségét jelentő problémája a termelési struktúra. A termelési struktúrát általában a természeti-klimatikus adottságok és a piaci lehetőségek alakítják. Ez évszázadok alatt Magyarországon is kialakult, amelynek fő területe a gabona-hús vertikum és a kertészeti ágazatok. Ezekben jó eredményeket értünk el. A gazdasági struktúra nemcsak a termelt növény, vagy állati termékek termelését jelenti, hanem az ezt szolgáló épületeket, berendezéseket, gépeket, felszereléseket, sőt az ezekben szerzett szaktudást, tapasztalatot és az oktatási-képzési intézményeket is magában foglalja.
Radikális változtatása az ezekben megtestesülő vagyon ezer milliárd forintokat meghaladó váltását, vagy részbeni cseréjét is jelenti. Most az EU-ba történt belépésünkkel új körülmények közé kerülve termelési struktúránkon is változtatni kell, ha versenyben akarunk maradni. Néhány éve még slágerszerűen hangzott, hogy a magyar mezőgazdaság mindig akkor fejlődött igazán, amikor valamilyen nemzetközi gazdasági szervezethez tartoztunk. Ilyen volt az Osztrák-Magyar Monarchia és a KGST. Ebből adódott a következtetés, hogy miért lenne ez másként az EU-ba történt belépés után is. Pedig a mezőgazdaság szempontjából igen nagy a különbség a régi és az új nemzetközi közösség között. A régiek élelmiszerhiányos szerveződések voltak és a magyar mezőgazdasági termékek előtt korlátlan piaci lehetőségek voltak. A mostani viszont az élelmiszertermelés szempontjából túltelített piac, ahol kevésbé van igény a magyar mezőgazdaság termékeire. Ezt tükrözi az EU agrárpolitikája is, aminek kitapintható lényege:
Nem indokolt a mezőgazdasági termelés növelése, mert a felesleg sok gonddal jár. A termelés visszafogásánál vagy csökkentésénél nem a régi tagállamokra, hanem az újonnan csatlakozókra gondolnak.
Ezt támasztja alá, hogy a termelési támogatások helyett, inkább a jövedelemkiegészítést növelik, továbbá az újonnan csatlakozó országok termelői csak több éves késéssel érik el a nyugati társaik támogatási szintjét.
A túltermelés elsősorban az állattenyésztési ágazatokat érinti, ezért az EU nem támogatja ezeket az ágazatokat. Ez különösen kellemetlenül érinti a magyar mezőgazdaságot és az állattenyésztőket, akiknek fő megélhetési forrása, és nagyon sok embernek munkát adó ágazata. Sokan már fel is hagytak az állattartással.
Az agrárágazatot is utoléri a globalizáció. Az EU agrárpolitikáját is befolyásolja a WTO (Világkereskedelmi Szervezet), amely az USA érdekeit képviseli. Máris kilátásba helyezték az agrárexport támogatásának csökkentését, a vámhatárok könnyítését. Ez mind begyűrűzik a magyar mezőgazdaságba és nehezíti gondjait, kikezdi a termelők egyébként is ingatag stabilitását. Ezek a hatások máris érezhetők, amikor a csatlakozást követő hónapokban az import háromszor gyorsabban nőtt, mint az export. Már ezek a gondok és problémák is felvetik az EU kapcsolatok új alapokra való helyezését, és érdekérvényesítő képességünk nagyságrendekkel való növelését.
3. A következő feszültség gerjesztő probléma, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége tűrhetetlenül alacsony:
A mezőgazdaság az elmúlt 14 évben minden második-harmadik évét veszteséggel zárta, vagy ha nyereséges volt, az ritkán haladta meg az árbevétel 2-3%-át. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok az ágazatok fejlődnek dinamikusan, ahol ez a mutató meghaladja a 10%-ot. Ennek egyik alapvető oka, hogy a mezőgazdaság a felhasznált ipari anyagok áremelkedését a termelői árakkal képtelen ellensúlyozni, ami az agrárolló nyílását vonja maga után. Az elmúlt l4 évben az agrárolló már közel 60%-ra nyílt ki. Ez önmagában évente mintegy 100 milliárd forintot vesz ki a mezőgazdasági termelők zsebéből.
A jövedelemhiány aztán negatívan hat vissza a fejlesztésekre, a technológiára, az életkörülmények alakulására, a foglalkoztatásra. További következménye az eladósodás. A mezőgazdasági szervezetek adósságállománya 2003-ban 570 milliárd forint volt, ami az eszközállomány közel felét tette ki. Márpedig ahol az adósságállomány meghaladja az eszközállomány 50%-át, vagy a saját tőke 100%-át, az már saját erejéből aligha tud talpra állni. Márpedig a gazdasági szervezetek 50%-a ebben a helyzetben van.
Ez a néhány probléma is jelzi, hogy a mezőgazdasági termelők, a mezőgazdasági szervezetek valóban nagy gondban vannak. Sokuknak a léte, a megélhetése van veszélyben. Ezek a problémák az elmúlt 14 év terméke”, amiben a mindenkori kormányok tartoznak felelősséggel. Meg kell állapítani, hogy a gondok enyhítésében a jelenlegi kormány tette a legtöbbet azzal, hogy növelte a támogatásokat, jelentős hitel elengedési és átütemezési akciót vállalt fel, növelte a kamattámogatásokat stb.
Ezek eredményeként 2003-ban például a mezőgazdaságban 223 milliárd forint beruházás valósult meg, amely változatlan áron számolva már meghaladta az 1980-as évek beruházását. A mezőgazdaság támogatása ez évben eléri a 328 milliárd forintot, ami az árbevétel több mint 20%-át jelenti. De még ilyen segítség is kevés a felgyülemlett gondok megoldásához. A mezőgazdaságot nem lehet sorsára hagyni, problémáit kézlegyintéssel elintézni. De tüntetésekkel sem lehet megoldani. A mezőgazdaság súlyát és szerepét NEM az fejezi ki, hogy a GDP-ből 3-4%-kal, a foglalkozatásból 5-6%-kal részesül.
A történelem azt bizonyítja, hogy a mezőgazdaság és az azzal foglalkozók a nemzetgazdaság és a társadalom szerves része, sorsa együtt alakul az egész társadaloméval. Még azokban az országokban is így foglalkoznak a mezőgazdasággal, ahol csak 1% a GDP-ből való részesedése. Az élelmiszertermelés ugyanis mindig stratégiai kérdés volt és az is marad. Nemcsak az ellátás színvonala, de minősége miatt is. Ma már a minőséget az emberi egészségre gyakorolt hatásával mérik. A nem megfelelő minőségű, nyomelemekben hiányos élelmiszer a sejtekben és a génállományban okoz helyrehozhatatlan károkat. A legújabb felfogás szerint az egészséget megvédeni nem gyógyszerekkel kell, hanem jó minőségű élelmiszerekkel. Napjaink botrányai bizonyítják ennek létjogosultságát.
A termőföld állapota egyúttal jelzi az ország gondozottságát, a társadalom felelősségét, kultúráltságát. A megművelt föld értéket terem, a műveletlen egészségre ártalmas, allergiát terjesztő gyomokat. Hogy mire hasznosítjuk a földet, az a mezőgazdasági termelők helyzetétől és biztonságérzetétől nagy mértékben függ.
A falvak, a vidéki települések jövedelemforrásának egyik fontos eleme a mezőgazdaság. Ahol a mezőgazdasági tevékenység leértékelődik, ott a lakó és egyéb ingatlanok is leértékelődnek. Az ott lakókon előbb-utóbb a depresszió lesz úrrá. A depressziós magatartás pedig melegágya a különböző deviánciáknak, a társadalmi kirekesztetettség érzésének.
A mezőgazdaság adottságainál, felhalmozott tudásával ennek az országnak egyik legfőbb természeti kincse. Nemcsak hiba, de bűn lenne nem kihasználni. De nemcsak gazdasági értéke miatt, hanem fontos társadalmi-erkölcsi okok miatt is jelentőségének megfelelően kell vele foglalkozni és nagyobb megértést, empátiát tanúsítani:
a mindenkori kormánynak,
a kormány határozatait végrehajtó hivataloknak,
a politikai terepen szereplő pártoknak,
a különböző területeken alkotó és dolgozó értelmiségnek,
a tömegkommunikációs médiának.